6. Van másik

 - Elnézést - mosolygott a nő, s ezzel próbálta elrejteni, hogy kifutott arcából a vér, s hófehér bőre alatt, egész testében dübörgött a szíve, s remegett. Felállta, otthagyta Charlie-t és Billt, akik tovább folytatták elképesztő eszmecseréjüket arról, hogy a varázslósakkban a vezér mennyivel ér többet a huszárnál, ha pontban akarják számolni a kiütött bábukat. Izgalmas...
  Fehér ruhája alját felnyalábolva átfúrta magát a vendégseregen, s egyenesen Felé sietett. Mikor melléért, vállait egy leheletnyire az illetéktelen behatoló fehér inges karjához érintette, tudta, követni fogja. Bevonulta az Odúba, a konyhán átvágva megállt a nappali közepén, s egyenesen ránézett. Kaján vigyorral az arcán sietett a nő felé, és látszott mozgásán, határozott szándéka volt odamenni hozzá egész közel, és megcsókolni. Na, nem, haver, rossz ajtón kopogtatsz.
  Kezét mellkasára tette, és erőteljesen eltaszítottam magától, meg kell tartani a három lépés távolságot. Minimum három lépés távolságot.
 - Mit akarsz itt? - Nem, egyáltalán nem csengett a hangja kedvesen. Mit keres itt? Anna jól végigmérte a férfit. Barna haját talán azóta nem vágatta le, mióta utoljára találkoztak, így válla alá ért, és egy fekete hajgumival foga össze, kék szeme csillogott, s talán még magasabb lett. A legmérgesebb arckifejezését öltötte magára az újdonsült feleség, amit csak tudott.
 - A meghívót kézbesítő bagoly sajnos eltévedt... - kezdte megjátszani magát, de Anna gyorsan közbevágott.
 - Te is nagyon jól tudod, hogy nem volt semmilyen bagoly, Damien - szűrte a fogai között, keze ökölbe szorult.
 - Kár - mézes-mázos hangja olyan undort keltett a nőben, mintha egy kígyó nyalta volna végig az arcát. - Tudod, nekem kellene elvennem téged - Olyan hanglejtéssel beszélt, mintha azt mondaná, süt a Nap. - Az én gyerekemet kéne a szíved alatt hordanod - Fúj!
 - Ne nevettess, Damien! - gúnyolódott az asszony.
 - Komolyan mondom, Anna...
 - Na, az azért túlzás - vágott közbe türelmetlenül a nő. Még a végén valaki bejön, és meglátja őket! Az borzalmas lenne. - Ne is áltasd magad, Damien! Ha nem rémlene, hadd frissítsem fel az emlékezeted: negyedévesek voltunk, mikor összejöttünk, ráadásul csak két hétig tartott! És...
 - És én azóta is szeretlek. Te is szeretsz, csak nem vagy hajlandó beismerni, hiszen mit szólnának a vendégek, no meg Weasley-ék? - Damien beteg, komolyan! Undorító volt ezt hallgatni, Anna már többször megbánta, hogy valaha együtt volt ezzel a fanatikussal - mert ez tagadhatatlanul fanatizmus -, de most újból kirázta a hideg, ha arra gondolt, régen meg akarta csókolni ezt a... Bahh.
 - Én mindennél jobban szeretem Charlie-t! - vágott közbe a nő, nem hitte, hogy képes tovább hallgatni ezt, már a hányinger kerülgette.
 - Vicces vagy - mosolyodott el. - Tudod furcsa érzés, hogy esküvődön vendég lettem... De kitartok, mert tudom jól, nem más ez, csak látszat, jössz még hozzám, talán hű vagy férjedhez, de vágyódsz rám, ne is tagadd! Lesz majd, mikor átöleled, de rám fogsz gondolni. Minden éjszaka vigyázok rád, figyellek. Én, a legnagyobb vesztes, kiről a törvény szeme előtt lemondtál, nyerek majd könnyedén! Megszerezlek, enyém leszel! - Pupillái kitágultak, homlokáról patakokban folyt a veríték, mellkasa egyre magasabbra emelkedett, ahogy kapkodta a levegőt, s egyre közelebb araszolt kiszemeltjéhez. Anna pedig egyre jobban félt.

  Eddig csak távol akart lenni tőle, de most úgy szegezi rá fekete, izzó tekintetét ez a férfi, hogy az asszony azt érzi, Damien megerőszakolja pusztán azzal, ahogy néz rá. Nagy félt. Most már inkább azt kívánta, valaki lássa meg őket.
 - Tűnj a közelemből! - Mikor azonban nem teljesült ez a kívánság - miért teljesült volna, mindenki mulat a kertben -, próbált lenyugodni, s nem teljes erőből a falnak nyomódni, miközben Damien már csak egy nagy lépésnyire volt tőle. Erőt vett magán, emlékeztette az agyát és a testét is, hogy már nem kislány, meg tudja védeni magát, és minden bátorságát összeszedte, hogy aztán minden erejét bevetve, mellkasánál fogva eltaszítsa az épp felé lépő férfit.
  Azonban Damien figyelme sem lankadt, elkapta a nő csuklóját és magához szorította, aki erre vergődni kezdett karjaiban. Csak szabadulna már meg tőle! Hallotta a férfi mély hangját, de agyáig nem jutott el, mit is mond. Minek, hiszen úgyis csak undort szülne benne!
  Szemét szorosan összezárta, nehogy könnyei kicsorduljanak, fejét lehajtotta a kétségbeesés miatt és azért, nehogy zaklatója megpróbálja megcsókolni, s karjait egyre csak rángatta, így feje minduntalan a férfi mellkasának verődött. Nem, nem, nem!

  És ekkor megtörtént a csoda: Damien egy hangos csattanás kíséretében, hirtelen eleresztette, ő maga pedig elvesztve egyensúlyát hátratántorodott, érezte, hogy beveri a fejét valami keménybe, majd elterült a földön, s próbált nem arra koncentrálni, hogy mennyire lüktet a feje.

  Szemét nem nyitotta még ki, viaskodott benne a boldogság, amiért végre elengedte őt az a szadista állat - bár, inkább ne sértegessük az állatokat -, és a fájdalom, ami a feje búbjából elkezdett átterjedni nyakára, majd végigfutott gerincén egészen a medencecsontjáig. Füle csengett még, mikor megérezte a jól ismert, nagy, érdes kezeket arcán és karján, ez megnyugtatta egy pillanatra. Még mindig nem akarta kinyitni szemeit, bár a lankadatlan sípolás egyre csak halkult, s helyét átvette a zsibongás és Charlie aggodalmas hangja, mely közvetlen közelről hallott, bár még egy kicsit tompa volt. Mintha valamilyen függöny zárná el tőle.

 - Anna, gyerünk, kicsim, nyisd ki a szemed - Aggodalom és kétségbeesés keveredett hangjában, de a nő még mindig nem nézett rá. - Könyörgöm neked!
  Charlie keze lejjebb vándorolt a nő arcán: megsimította halántékát, tudta, felesége mennyire szereti ezt, majd keze a tarkójára tévedt, és akkor...
  A férfi megérezte. A kezéhez ragadt a meleg, folyós anyag, aminek nem kellett látnia színét, hogy tudja, mi az. Vér. Óvatosan kihúzta kezét a lány tarkója alól, s fehér ingébe törölte, szemében már ott csillogott a pánik okozta könnyek. Abban a pillanatban nem érdekelte a száz vendég, az esküvő, a gyorsan terjedő hír, mi megváltozik útközben, csak az érdekelte, hogy Anna rendbe jöjjön és... A GYEREK! Te jó Merlin, ott a gyerek is! Neki ugye nem eshet baja?
  Charlie teljes pánikba esett, ahogy ezek a gondolatok végigpörögtek az agyán, kétségbeesése miatt elvesztette a fejét, s ezek után még tehetetlennek is érezte magát, hiszen ha lenyugodna, könnyen segíthetne feleségén. Hány sárkánybaleset után látta el a... Merlinre, legyen jól a gyerek! Ne essék baja!
  Bill abban a pillanatban kapta el öccsét, mikor az meglátta a menyasszonyi ruha szoknyarésze alól kikúszó vérpatakot.

  Teljes volt a káosz. Mrs. Weasley az ájultan fekvő Anna mellett térdelt, és igyekezett megtenni mindent, amit csak tudott, Ginny a Mungónak küldött üzenetet orvosért, miközben Harry nyugtatgatta, George az indulatos Damiennel verekedett, neki segített Ron, akit Hermione próbált leállítani. Mindeközben Mr. Weasley Fleur segítségével próbálta kiterelni a népes vendégsereget, hogy ne bámészkodjanak, illetve Anna levegőhöz juthasson, de aggodalmukat ők sem tudták elrejteni, Bill a földön fetrengett Charlie-val, nehogy öccse fel tudjon kelni. Nem tudta a legidősebb Weasley-gyerek, hogy fivére a feleségéhez rohanna vagy az egész kavalkádot okozó férfit ölné meg, de egyik sem volt jelen helyzetben se jó, se hasznos.
  Mrs. Krasava férjét fogta vissza amennyire csak tudta, mert a férfi hasonló terveket forgatott a fejében, mint veje, a különbség, hogy ő megspékelte a tervet egy kis kasztrálással és bevette a programtervbe a végtagok megcsonkítását is. Krasava-nagyi - ahogy kérte, hogy Charlie szólítsa őt - az egyik sarokban lévő kis fotelben húzta meg magát, és a szája elé tartott kézzel, szemét nem levéve drága unokájáról, zokogott. Anna három bátyja közül kettőnek eltökélt szándéka volt, hogy kifilézzék Damient, a meglátásuk szerint gerinctelen alakot, aki csak púp a világ hátán, tehát felesleges a létezése. A lány egyetlen bátyja, aki meg tudta őrizni a hidegvérét minden helyzetben, most is nyugodtan, a fejében lévő könyvtárat bújva, keresett egy bűbájt, amit használhatnának húga és annak gyermeke felépülése érdekében.
  Ezen a nagy felforduláson egy másodperc alatt néztek végig Anna ikerhúgai, a tizennyolc éves Rochell és Mia, hogy aztán egy pillanattal később ők is egymásba kapaszkodva zokogjanak.

  Anna hallotta a körülötte lévő hangzavart, de képtelen volt kinyitni a szemét. Érezte a forróságot, ahogy végigfolyik nyakán és lábain. Tudta, mi történik, és legszívesebben felkiáltott volna. Igen, az elején valóban nem volt benne biztos, hogy szeretné-e a gyereket, s nem tudja biztosan, mi változott, de most, mikor érezte, hogy nagyon nagy baj van, sikítani lett volna kedve, hogy valaki tegyen már valakit, mert nem akarja elveszteni az ő picikéjét! Merlinre, de hát, mozdulni sem bír!
  Anna minden erejét beleadta, hogy leküzdje a feketeséget, ami egyre csak nyomta le. Ki akarta nyitni a szemét, rá akart nézni Mrs. Weasley-re, aki gyógyítóbűbájokat motyogott az orra alatt, megkeresni Charlie kék szemeit, hogy megmondja neki, baj van, segítsen. Látni akarta Damient, hogy elátkozhassa a sárga földig, és azt akarta mondani, hogy Hermione biztos tud egy hasznos bűbájt, engedjék oda!
  De egyiket sem tehette meg, mert a fekete massza egyre jobban bekebelezte, s nyomta egyre lejjebb. Mrs. Weasley kezei és bűbájai már régi, megfakult emléknek tűntek csupán, s a zajok hangerejét, mintha letekerték volna.
  Aztán síri csend telepedett a nőre, csak a saját lélegzetvételét hallotta... Meg még valamit. Olyan hang volt, mintha a víz alatt zümmögne valami, de kisebb megszakításokkal. Egy idő után a hanghoz társult még valami. Megmozdult! Te jó Merlin! Életben van a gyerek! Ráadásul...

  Charlie Billel birkózott, hogy bátyja elengedje végre, de minden izma elernyedt egy pillanatra, mikor azt látta, hogy Anna óriási levegőt vesz, majd egy nagy lendülettel felül.
 - Anna! - Ebbe a kiáltásba erősen keveredett a megkönnyebbülés, a fájdalom és a düh. Egy rúgással lelökte magáról bátyját, és négykézláb odakúszott a nőhöz, majd szorosan magához ölelte.
 - Charlie - suttogta Anna, s úgy bújt férjéhez, mint azelőtt soha. Nagyon félt, hogy mégis történt valami, amit ő képtelen megérezni.
 - Jól érzed magad? - húzódott el a férfi, s két keze közé vette a nő arcát, aggódó, kék szemeivel pásztázni kezdte, mintha sérüléseket keresne, holott tudta, ha van valami baj, akkor az nem látszik kívülről.
 - Azt hiszem, de...

 - El az útból! Kérem! - Egy idegen hang némított el mindenkit, s utat adtak a lábait kapkodó orvosnak. Charlie még soha nem látta a férfit, de mélységesen megkönnyebbült, mikor az orvos Annához sietett, s azonnal kezelésbe vette Thomast, Anna ifjabbik bátyját félre parancsolva. Anna heves magyarázkodásba kezdett, s ahogy a végére ért, a doktor úr elő is halászott táskájából két fiolát, amit megitatott a nővel miután elvégzett pár varázslatot.
  Charlie próbálta leolvasni az arcáról, mi lehet feleségével, de semmire sem jutott. Míg a gyors susmus folyt a doktor és páciense között, mindenki hátrább húzódott, s némán, feszülten várakozott. S mégis, mintha buborék borult volna kettejük köré, alig hallatszott valami.
  Charlie azonban meghallott pár szót. Ilyen volt például a "sajnálom", "nem tehetek semmit" és az "ágyban kell maradnia" kifejezések. Arca fájdalmas grimaszba torzult, ahogy fülébe jutottak ezek a szavak, s meglátta hitvese szemében összegyűlő könnyeket. Nem! Ez nem lehet igaz! A gyerek...
  Az orvos felsegítette Annát, kezet fogott vele, s hamar távozott is. Amint elment, Charlie felkarolta feleségét, s bevitte az első szobába, ahol lefektette az ágyra.
 - Charlie... - suttogta a nő, de a férfi csendre intette.
 - Pihenned kell - felelte félhangosan, a nő mellé feküdt, s megsimította kedvese arcát, próbált nem sírni. A szívét, mintha egy nagy kéz markolná, s egyre csak szorítja, szorítja és facsarja.
 - Mondanom kell valamit... - folytatta Anna rendíthetetlenül. Muszály volt elmondania. Férjének tudnia kell! - A gyerek...
 - Tudom, hallottam az orvost - Nem tudta türtőztetni magát, eleredtek könnyei, s arca olyan fájdalmas grimaszba torzult, amilyet Anna még soha nem látott.
 - Drágám, ne sírj - ijedt meg a nő. Most mi baja van, hát nem örül? - Ez jó dolog - Megmarkolta a férfi ingét, mintha kapaszkodna belé.
 - Mit beszélsz?
 - Ikrek - sírta el magát Anna.
 - Hogy mi?
 - Jól vannak a gyerekek! Ikrek, Charlie, hallod ezt? Ikreink lesznek!