5. Az esküvő

  Nem akartak sokáig várni az esküvővel, Annából ugyanis előbújt a lányos énje, és közölte, hogy nagy hassal nemcsak oltárhoz nem hajlandó állni, de a házból sem fogja kitenni a lábát! Terhesség szépen becsomagolva egy menyasszonyi ruhába? A világ minden galleonjáért sem! Így hát az esküvőig már csak két és fél hét volt, de addig még rengeteg dolguk volt.
  Például meghívót kellett küldeni. Először is Charlie testvéreinek, szüleinek, hozzá közel álló munkatársainak és barátainak. Tehát Charlie-nál körülbelül harmincöt, negyven vendége lesz. Annánál kell meghívó a szüleinek, testvéreinek, nagyobb testvérei gyerekeinek, akik már felnőttek, nagyszüleinek, szülei testvéreinek, annak gyerekeinek, akik már nagyok, és Anna barátainak. De voltak közös vendégeik, mint például tanáraik: McGalagony, Flitwick, Bimba és Lumpsluck professzorok, illetve közös barátaik: Harry Potter és Hermione Granger. Tehát összesen kilencven meghívó kellett, emellett közel tíz kiskorú lesz, és végül akkor száz vendégre lehet számítani körülbelül. Ezt jól kicentizték - gondolták. Kereken száz.
  A meghívó kiküldése mellett azonban szerencsére nem kellett aggódni a helyszín kiválasztása miatt, Mrs. Weasley ugyanis felajánlotta, hogy tartsák a felújított Odú kertjében, mint anno Bill és Fleur esküvőjét. A segítséget elfogadták, és csak reménykedni mertek abban, hogy nem lesz olyan csúnya kimenetele a dolognak, mint Billéknek. Mrs. Weasley az étel elkészítéséhez is ragaszkodott, de ebbe már nem egyeztek bele olyan könnyen, mivel azonban Molly foggal-körömmel harcolt az főzés jogáért, elfogadták egyetlen egy feltétellel. Az asszony állt elébe, de már nem volt ennyire lelkes, mikor közölték vele, hogy házimanókat fognak felfogadni a segítségére, hiszen majdnem több, mint száz embert kell ellátnia. Kétség sem fért hozzá, hogy meg tudná csinálni, de teljesen kimerülten érkezne az esküvőre, ezt pedig senki nem akarta.
  A dekorációval azonban még sehol sem voltak. Legyen virágfüzér? Vagy inkább ne, mert az olyan átlagos? Esetleg sátorban legyen vagy szabad ég alatt? A lebegő vagy a felakasztott lámpás a jobb? És hasonló fontos kérdések maradtak megválaszolatlanul. Anna még azt sem tudta, mit viseljen - rendben, nyilván menyasszonyi ruhát, de milyet? És azt honnan tudja beszerezni? Az idő pedig csak telt.
  Egy szerdai délutánon, mikor Charlie dolgozott, Anna áthívta két barátnőjét, Lisat és Suttont. Még a Roxfortban ismerkedtek meg. Sutton hollóhátas, míg Lisa hugrabugos volt. Anna már nem is tudja, hogyan találtak egymásra, de nagyon örült neki. Két legjobb barátjával még most is tartotta a kapcsolatot. Anna hallotta a kopogást ezért gyorsan kisietett a konyhából ajtót nyitni. Meg sem várva a köszönést, egymás nyakába borultak.
 - El sem hiszem, hogy ez mind megtörténik - sikkantott izgatottan Lisa meglengetve hosszú, fekete fürtjeit. Zöld szeme izgatottan csillogott, már alig várta, hogy indulhassanak. Ezzel szemben Sutton csak állt, és mosolygott. Mindig is ő volt a komolyabb.
 - Én sem - fújta ki a levegőt Anna.

  Charlie már tűkön ült. Mindjárt itt van élete legfontosabb eseménye. Alig tudott a munkájára figyelni, meg is égette a lábát egyik alkalommal, aminek az lett a következménye, hogy eltiltották a sárkányoktól esküvője napjáig, papírmunkát kellett végeznie. Szabadidejében azon merengett, hogy is jutottak el idáig a lánnyal. Azzal a kislánnyal, akit a Roxfortban ismert meg.
  1995-öt írtunk, mikor Charlie Weasley kétségbeesetten toporgott az Odú ajtajában, s azt próbálta kitalálni, pontosan mit is mondjon anyjának. Mert kétségtelen volt, hogy beszélnie kell vele. Többször elképzelte ezt a beszélgetést, de mindnek egy lett a vége: anyja, Mrs. Weasley döbbent, majd dühös arccal meredt rá, és a felelőtlenségről kezdett kiabálni vele.
  Nagy levegőt vett, és lenyomva a kilincset benyitott.
 - Anya! Beszélnünk kell!
 - Téged is Merlin hozott, fiam - méricskélte furcsálkodva Charlie-t.
 - Bocs, csak feszült vagyok egy kicsit - fújta ki az eddig bent tartott levegőt a férfi.
 - Gyere, ülj le.
 - Egyedül vagy itthon?
 - Igen, a gyerekek a Roxfortban, Percy, apád és Bill pedig dolgoznak. Miről van szó? - szólt Mrs. Weasley várakozásteljesen és leültek a konyhában. Charlie az ujjait tördelte, szemeit nyugtalanul kapkodta ide-oda, mintha menekülő útvonalat keresne.
 - Charlie... Nekem nyugodtan elmondhatod.
 - Van... - kezdte bizonytalanul, és arra a sok álmatlan éjszakára gondolt, amikor hánykolódott, mert nem bírta elviselni saját érzelmeit. - Van egy lány - nyögte ki nagy nehezen. - Egy gyönyörű lány.
 - És ezt miért mondod így? Ez jó dolog!
 - Nem érted ezt, anya - csapott az asztalra remegő kézzel. Nem tudta, miért lett hirtelen ilyen dühös. - Ő... Anna... Szóval, ő más!
 - Persze, hogy más - somolygott Molly, de szemében még ott bujkált az értetlenség, amiért így viselkedik a fia. - Ilyen, ha szerelmes...
 - Nem! - A férfi szeme szikrákat szórt, s ismét az asztalra csapott remegő kezével. - Ő... Ő tényleg más... Nem szabadna folyton keresnem... De nem bírom ki, mintha vonzana - Akaratlanul is kibuktak belőle a bűnös szavak.
 - De... Boszorkány, nem? - bizonytalanodott el az asszony.
 - Persze, hogy az - morogta.
 - Akkor hol a bökkenő? Miért ne lehetnél vele?
 - Anya - kezdte megpuhítani anyját. - Anna... még csak tizenhat lesz jövő héten - Egy levegővételre hadarta el, s félve nézett a nőre.
 - Hogy mennyi? - Molly azt hitte, rosszul hall. A fia beleszeretett egy tizenhat éves kislányba? Nem. Az nem lehet.
 - Tizenhat - sütötte le a szemét a fiú, mintha épp most buktatták volna le, hogy valami rosszat csinált. - Hatodéves a Roxfortban. Még szeptemberben találkoztam vele, mikor előadást tartottam legendás lények gondozásán a sárkányokról. Nem figyelt, és az óra végén megkérdeztem, miért. Olyan gyönyörű magyar mennydörgőt rajzolt, hogy olyat én még nem láttam. Aztán odaadta. És én éreztem, hogy elbűvölt. Aztán egyre többet láttam Roxmortsban. Kifogásokat kerestem, hogy oda mehessek. Borzalmas - sóhajtott. - És be kell vallanom... Magamnak is... Beleszerettem akaratlanul is.

  A vendégek már nyugtalanul izegtek-mozogtak, nem tudtak megülni egy helyben, a gyerekek nevetve fogócskáztak, padok első sorában pedig egy ideges Charlie Weasley ült, kit Bill próbált nyugtatni. Mikor már mindenki türelmetlenül beszélgetett, forgolódott, végre felcsendült a zene. Bill és Charlie gyorsan felpattant, és hátranéztek a sorok mögé. Charlie soha nem értett a női dolgokhoz, s most sem tudta elképzelni, vajon mennyi idő volt, míg így kicsípték Annát. A lány... Nő! Hosszú, dereka alatt bő, fehér, ujj nélküli ruhát viselt rövid uszállyal, s a ruha aljára kék, apró virágokat hímeztek, gyönyörű volt. Utóbbi időben dereka alá nőtt haját, most lófarokszerűen feltűzték, s begöndörítették, de még így is jól látszódott, hogy ugyanolyan virágocskák bújnak meg lapockájáig omló loknijai között, amilyen a ruha alján és az uszályon vannak.
  A nő arca csak úgy csillogott, ragyogott. Lassan lépkedett az oltár felé, s ott megállt, apja elengedte karját - Charlie őt eddig észre sem vette, pedig Anna bele is karolt. Megcsókolta lánya kezét, és átadta Charlie-nak. A nő kezei bársonyosak voltak és puhák, a férfi úgy fogta meg, mintha egy porcelán lenne kezei közt, ő meg az a bizonyos elefánt lenne. El sem tudta hinni, hogy eljött ez a pillanat is. Anna szíve a torkában dobogott, talán nem is az esküvő miatt, hanem azért mert ennyi ember elé kell kiállnia. Soha nem szeretett a középpontba lenni. Hiszen miért izgulna az esküvő miatt? Szereti Charlie-t, eddig is együtt éltek, nem változik semmi... Vagy mégis?
  Annyira elbambult, hogy arra lett figyelmes, hogy már mindenki rászegezi a tekintetét, és várják a határozott igent, amit gyorsan ki is mondott, s elpirult a vizslató tekintetek miatt. A szertartás olyan gyorsan lebonyolódott, hogy úgy tűnt, mintha meg sem történt volna, s máris annál a résznél tartottak, ahova Anna hamar el is akart érni, meg nem is.

  Hallani akarta a férfi fogadalmát, de a sajátján nem akarta elmondani ennyi ember előtt.
 - Mikor először láttalak, háború volt. Nem tudtam türtőztetni magam attól a perctől, kerestelek. De nagyon féltem, hogy felhívom rád a figyelmet, ezért próbáltalak elkerülni... Nos, láthatjuk, ez mennyire sikerült, hisz itt vagyunk - kuncogott, majd a lányra emelte tekintetét, és halványan elmosolyodott. - Mikor rossz a kedvem, felemelsz, így akár örvénylő tengereken is át tudnék kelni. Mikor a karjaidban tartasz, erősnek érzem magam, és ezt szeretném érezni életem végéig. Azt kívánom, legyél velem örökké.
 - Nem tervezek menni sehova nélküled, Charlie - kuncogott Anna, és letörölt egy kósza könnycseppet az arcáról. - Én igazából nem tudtam, mit mondjak majd, hisz ismersz. Szeretlek, és nem tudom ezt elégszer elmondani, nem tudom, hogy lehetne kifejezni, mennyire szeretem, hogy velem vagy, hogy minden reggel melletted ébredhetek. Megvigasztalsz, ha valami bajom van, átölelsz, magadhoz húzol. Csak pár éve érzem ezt, mégis olyan már nekem, mint a levegő. Nélkülözhetetlen.
  Nem tudta Anna, nem értette, hogyan tudta összeszedni magát, hogy ezeket kimondja.

  Ezen gondolkozott, miközben hallgatta a vendégek gratulációját. Már hivatalosan is Mrs. Weasley. Mekkora vita lesz belőle, mikor közli majd Charlie-val, hogy nem óhajt Weasley lenni, és megtartja a saját nevét. Anna Weasley, ez milyen már, hogy hangzik? Olyan kis esetlen, kis senki. Anna Krasava. Na, az már más. Előkelőbb, nemesebb. Jobb.
  Anna és Charlie épp Billt hallgatta, ahogy azt ecsetelte, milyen jó, hogy végre összeházasodtak, mikor a lány felpillantott, s azt hitte, ott helyben elájul. Hogy kerül ez ide? Nem, ő nem lehet itt! Megint tönkretesz mindent! Nem teheti ezt meg!