4. Családi zűrzavar

  Anna arra riadt fel éjszaka, hogy valaki hozzáér. Szíve kihagyott egy ütemet, hirtelen megpördült az ágyban egy hangos sikoly kíséretében, s szemeit nagyra tágította, hogy lásson a sötétben. Már épp kapott volna a pálcájáért, amikor...
 - Csssss - karolta át a férfi. - Nyugi, csak én vagyok.
 - A francba, Charlie, de megijesztettél! - hanyatlott vissza a párnára a nő, elernyedtek izmai, s egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el száját. Eddig észre se vette, hogy nem vett levegőt ijedtében. - A francba - ismételte most már halkabban.
  A férfi átkarolta derekát, lehajolt hozzá, és arcát a lány nyakába temette.
 - Ne haragudj - suttogta, s megcsókolta a nyakát. Csendben feküdtek így, egy szót sem szóltak, nem mozdultak. Csak élvezték egymás jelenlétét, amit az egész héten hanyagolniuk kellett. Anna ugyanis nagy nehezen rábeszélte a férfit, hogy ne jöjjön haza, csak hétvégén, inkább dolgozzon. Charlie rengeteget vitatkozott, de a nő bevetette a nagyágyút: a gyerekükre hivatkozott, hogy rengeteg mindent kell majd neki venni. Végül a férfi belement.
  Anna egész héten takarított, nem tudta, mivel foglalhatná el magát, ezért az egész kúriát kipucolta a pincétől a padlásig. A kerthez még hozzá se nyúlt. Pihenésképpen könyveket és magazinokat kezdett olvasni a babákról, terhességről, és hasonló témájú dolgokról. Ő csak tréningezésnek nevezte ezt.
 - Merlinre - suttogta Anna, s még mindig volt hangjában egy kis félelem, szíve hevesen dübörgött. - Utállak - kuncogott fel halkan. - Ha még egyszer ezt megpróbálod, nem tudom, mit csinálok veled!
 - Na, látod - Hallatszott a férfi hangján, hogy mosolyog. - Megy neked ez az anyáskodás.
 - Megfogtad a lényeget - lökte el magától Charlie-t, de közben vigyorgott. Tetszett neki ez a megjegyzés. A hátára feküdt és a férfira nézett a sötétben. Csak nézte, nem szólt egy szót sem, majd felemelte a kezét, és megsimította Charlie enyhén borostás arcát. A férfi sem szólalt meg, csak lehajolt, és megcsókolta a nőt.

  Másnap arra ébredtek, hogy valaki becsönget, holott az óra csak hajnali fél hetet mutatott. Anna hangosan felnyögött, és már épp felkelt volna, mikor vőlegénye visszanyomta az ágyba.
 - Aludj csak, majd én megnézem, ki az - mondta egy csók kíséretében, majd felkelt az ágyból.
  Anna akaratlanul is azonnal visszasüllyedt mély álmába, de hamarosan fel is verte egy rikácsoló hang. A csukott ajtón is jól hallotta azt, hogy mit ordít a magas hang. Azonnal felismerte. Gyermekkorában hónaponta legalább egyszer egy egész hétvégén át kellett hallgatnia ezt. Olyan hangerővel beszélt az öreg szatyor... öhm, vagyis idős hölgy, mintha ott állna Anna füle mellett.
  A nő csak felnyögött, oldalára fordult, s arcát a hatalmas párnájába fúrta, de még így is tökéletesen hallotta, hogyan ecseteli a folyosón haladó nő a korán kelés és a reggeli torna fontosságát. Valahol a távolban Charlie hangja is hallatszott, de csak jóval halkabban, pedig ez a férfi határozott hangja volt.
  A zajok egyre csak hangosodtak, majd egy ajtó kinyílt, kicsit talán durvábban, mint kellett volna, és a banya már a hálószoba közepén állt, szemét a mozdulatlanul fekvő nőre szegezte. Ahhoz képest, milyen hangos volt, egy fél fejjel alacsonyabb volt még Annánál is, hosszú, barna haját kusza kontyba rendezte, s egy zöld, nagy karimájú kalap alá rejtette. Fejfedőjéhez jól illő, földig érő, hosszú ujjú, arany mintákkal díszített, zöld talárt viselt, arcára csak pirosítót kent, de abból annyit, hogy akár három nőnek is elég lett volna. Elmaradhatatlan, fekete ernyőjét hóna alá csapta, és csücsörítő, vörös szájjal az előtte fekvő nőt mustrálta. Na, ő az igazi aranyvérű arisztokrata asszony.
 - Ki az ágyból, lustaság - csapta össze tenyereit.
 - Jaj, ne már - nyögött fel Anna kétségbeesetten, de nem mozdult. - Hadd aludjak, nagyi!
 - Nem lustálkodhatsz, Anna-Christina! Mozognod kell, fitten kell tartanod magad! - kezdett hadonászni az esernyővel az asszony. - Ki az ágyból!
 - Mrs. Krasava, kérem, Annának pihennie kell, még csak fél hét van - próbálta meggyőzni Charlie.
 - Neked nem dolgoznod kéne, fiam? - vetett rá egy lenéző pillantást, majd félretolta az ernyővel, s közelebb lépett Annához. - Ki az ágyból!
 - Mrs. Krasava... - próbálkozott a férfi újból.
 - Eh - horkantott fel az asszony. - Te még mindig itt vagy?! Anna-Christina, hopp-hopp, felkelni!
  Anna nagy nehezen kinyitotta a szemeit, s a hátára fordulva a nőre nézett. Szerette ő a nagyanyját, nagyon is, csupán nem értett egyet néhány dolgával. Például a korán keléssel.
 - Mellesleg mit keresel itt, nagyi? - kérdezte morcosan a lány.
 - Anyád mondta, hogy régen hallott felőled, ezért jöttem, hogy rád nézzek. De, ha jól látom, jókor jöttem, mert lazsálsz, mint aki jól végezte dolgát, és a barátod sem dolgozik...
 - Nagyi, idefigyelj - könyökölt fel Anna, a takarót lerántotta magáról, majd felállt, s egyenesen az asszony szemébe nézett. - Charlie egész héten dolgozott, vasárnap fél hét van, nincs jó kedvem a korai ébresztéstől, ès... - elakadt. - Nagyi... Mit bámulsz?

 - Te... Terhes vagy? - dadogta az öreg nő.
 - Igen - sóhajtott nagyot a lány, s megdörgölte az arcát, alig bírta nyitva tartani a szemét. Nem így tervezte családja tudtára adni a dolgot. Az asszony nem szólt semmit, csak dadogott, próbálta összeszedni a gondolatait, nem sok sikerrel. Nem tudta, most örüljön ennek, vagy ne, hiszen nem hitte volna, hogy megismerheti a dédunokáját, ha egyáltalán lesz neki olyanja, másrészt viszont nem örült, hiszen unokája még fiatal, tizenkilenc és fél éves, nem biztos, hogy kész az anyaságra. Valószínűleg nincs még készen arra, hogy gyereket neveljen. Ellenben Charlie... Charlie már huszonhat éves lesz másfél hónap múlva. Talán ő vette rá Annát, hogy... Nem, nem, Anna szereti Charliet és ez így van fordítva is, ez biztos!
  Mrs. Krasava nem tudott megszólalni, egy hang sem jött ki a torkán, csak állt ott.
 - Charlie - szólt Anna a férfinek, de ez alig jutott el nagymamája tudatáig. - Szólj anyáméknak, kérlek - Aztán a nőhöz fordult. - Gyere, nagyi, adok egy kis vizet - mondta, magára kanyarította hosszú ujjú, de csak combjáig érő, fehér fürdőköpenyét, és letámogatta a nőt a konyhába, ahol töltött neki egy pohár hideg vizet. Az asszony lassan megitta, majd visszaadta a poharat, és unokájához fordult.
 - De ugye, te nem szeretnéd a gyereket? - Mintha reménykedett volna.
 - Hogy kérdezhetsz ilyet, nagyi?! Szeretem! És szeretném is! Mire akartál kilyukadni?
 - Anna-Christina - tette kezét a lányéra. - Fiatal vagy még, előtted az egész élet, miért akarnál most gyereket?
 - Csak úgy összejött, tudod? De ennek ellenére szeretném!
  Ebben a pillanatban Anna meghallotta az ajtó csapódását, majd hangos trappolás következtében megjelent az ajtóban az édesanyja és apja.
 - Anya, mit keresel itt? - szólalt meg az apja, és odasietett az asszonyhoz. - Reggel hét óra van - méltatlankodott. A nő nem válaszolt, csak unokájára nézett, majd fiára.
 - Semmit, semmit - felelte halkan, majd fiára támaszkodva felállt a szélről. A férfi kitámogatta az asszonyt, addig felesége lányukhoz sietett.
 - Hogy került ide a nagymama?
 - Nem tudom, anyu, én aludtam, csak...
 - Fél hétkor érkezett Mrs. Krasava - szólalt meg Charlie, és átkarolta Annát. - Minden kérdés nélkül bejött, mikor ajtót nyitottam, és elkezdett magyarázni arról, hogy milyen fontos a sport, hogy fitten tartsuk magunkat, és nem érti, hogy Anna még miért alszik ilyenkor, én pedig miért nem dolgozom...
 - Annyira sajnálom, Charlie, hogy az anyósom ennyi kellemetlenséget okozott... - De nem tudta befejezni, mert a férfi közbevágott.
 - Ugyan, ne szabadkozzon, semmi gond - itt a lányra pillantott, aki pontosan tudta, mit akar kérdezni tőle, így csak aprót bólintott. - Egyébként is meg akartuk hívni az egész családot egy vacsorára.
 - De kedves - mosolygott a nő, de már kezdett gyanakodni. - Milyen alkalomból?
 - Mi... - kezdte Charlie, várakozás teljesen menyasszonyára nézett, aki befejezte az elkezdett mondatot.

 - Gyerekünk lesz - mosolygott bizonytalanul a lány. Anyja hirtelen a szája elé kapta a kezét, aprót sikkantott, de még ujjai mögül is lehetett látni hatalmas, boldog mosolyát. Ezután gyorsan megölelte a kismamát, és az örömapát is.
 - Annyira boldog vagyok!
 - Azt látom, anyukám - mosolyodott el a lány megkönnyebbülve, s ekkor vette észre, hogy legördül arcán egy könnycsepp. Gyorsan letörölte, de anyja észrevette.
 - Jaj, ne sírj - kuncogott az anyja, de Anna csak integetni tudott, hogy semmi baja, megszólalni már nem, mert patakzani kezdtek a könnyei, de ő maga sem tudta, miért. Szorosan vőlegényéhez bújt, arcát a vállába rejtette, az pedig ringatni kezdte őt, miközben a haját simogatta.
 - Nyugi - mosolygott szélesen.
 - Minden rendben van? - lépett be a konyhába Anna apja, akit az fogadott, hogy lánya szerelme vállán pityereg. - Annie, mi a baj?
 - Semmi - szipogott a lány, s mikor a férfi a feleségére pillantott, őt is könnyezni látta, de úgy vigyorgott, mint a vadalma.
 - Mi folyik itt? Chris? - fordult feleségéhez. - Mondjon már valaki valamit!
 - Kisbabájuk lesz - végül nem bírta tovább, ki kellett mondania. Annyira örült annak, hogy lányának gyermeke lesz, mint még soha semminek. Csak úgy dagadt a büszkeségtől.

 - Hogy... Mi?! - Szikrázó szemekkel Charlie-ra meredt, hirtelen hatalmas düh kerekedett benne, nem tudta, miért, egyszerűen úgy érezte, hogy be kell mosnia valakinek, és lehetőleg ez a valaki Charlie Weasley legyen. Az a férfi, aki teherbe ejtette az ő kicsikéjét! Ezt nem tehette meg persze, mert azonnal kitörne a botrány, a lánya nem akarná látni - ha nem is soha többé, de - nagyon sokáig, az biztos. Hogy ne történjen "baleset", kezeit ökölbe szorította, arca eltorzult a benne kavargó érzések miatt. Örült, hogy az ő pici Annie-nek is megadatott, ha korán is, viszont ezzel már végleg elvesztette, elvette tőle ez a... ez a... Sárkányszelídítő!
 - Apu... mondj valamit, kérlek - szólt halkan Anna, és lépett előre egyet, mire Charlie elengedte.
  Pontosan tudta, hogy neki most nem osztottak lapot, jobb, ha inkább a háttérben marad szépen csöndben. Ahogy ismerte Mr. Krasavát, tudta, hogy csak kicsi választja el attól, hogy neki ne essen. Ha az ő kicsi lányáról van szó... Ott nincsenek határok, amiket nem merne átlépni.
  A férfi magára öltötte a már jól ismert fapofát, ami nem a legkedvesebb arckifejezése volt, ami azt illeti, majd színtelen hangon válaszolt lányának.
 - Gratulálok - préselte ki magából, majd fel-fellángoló szemekkel lánya kedvesére nézett, és kezet nyújtott. Mikor kezet ráztak, ahogy csak tudta, olyan erősen szorította meg, de kívülről nem látszódott. Charlie arcizmai megfeszültek, nehogy grimaszoljon fájdalmában, fogait összeszorította, félő volt, hogy hangot is ad szenvedésének. Mosolyt erőltetett arcára, s bólintott egyet köszönetképpen. Még beszéljen is? Na, az ki van zárva! Ezek után merje azt mondani, hogy esküvő is lesz? Na, nem! Majd, ha a kedélyek lenyugodtak, talán megemlíti, ha Anna addig nem teszi meg.

  A Krasava család viszonylag hamar távozott - Charlie legnagyobb megkönnyebbülésére. A férfi még ekkor is fájlalta jobbját, ezért suttyomban a kis dobozkájához sietett, s fájdalomcsillapító és bőrnyugtató krém után kezdett kutatni. Utált Mr. Krasavával kezet fogni. Éppen a kupak lecsavarásával szórakozott, mikor Anna is betoppant. Megállt az ajtóban, a férfi pedig a folyamatban, egymással farkasszemet nézve, mozdulatlanul bámulták a másikat pár pillanatig, majd a lány mozdult meg hamarabb. Elmosolyodott, és odatérdelt az ágyon ülő vőlegényéhez, szó nélkül kivette kezéből a krémet, lecsavarta a kupakját, és óvatosan elkezdte szétdörzsölni Charlie kezén, a férfi pedig hálás volt, hogy a lány nem tesz megjegyzéseket. Még mindig dörzsölte, mikor felpillantott, s meglátta, hogy a férfi szinte megigézve nézi őt. Egyre lassabban kőrözött, de ezt már egyikük sem vette észre, mert mással voltak elfoglalva. A férfi elmerült azokban a sötét szemekben, mintha bevonzanák. Kézfeje már nem is érdekelte, nem érezte, csak a fülében hevesen dübörgő szívét hallotta, és Őt látta. A következő pillanatban már közrefogta a lány arcát, felhúzta és megcsókolta. Anna a férfi nyaka köré kulcsolta karjait, egyik lábát átvetette Charlie másik oldalára, s így terpeszben a férfi ölébe ült. A következő pillanatban megérzett két hatalmas tenyeret a csípőjén, közelebb húzódott.

  Csendben feküdtek az ágyban egymás mellett, Charlie átkarolta szerelmét, aki behunyt szemmel hallgatta a férfi szívverését, miközben ujjaival annak mellkasán körözött. Azon gondolkozott, hogyan fogjon bele mondandójába, de mivel nem jutott eszébe semmilyen rendes bevezetés, egyszerűen csak elkezdte.
 - Charlie...
 - Hm? - hallatszott a megszólított hangján, hogy már majdnem elaludt. Anna kinyitotta a szemét, de nem nézett fel kedvesére.
 - Amíg nem voltál itthon, unatkoztam egy kicsit, és nekiálltam... Neveket keresni - felpillantott. Charlie borostás arcán döbbenet ült, szeméből rögtön elszállt az álmosság. Kíváncsi, de biztató mosollyal nézett a lányra, hogy folytatásra ösztökélje. - Hát, nem kell ragaszkodnunk hozzá, csak megtetszettek, szóval... Lánynak Chloe és fiúnak Ethan. Mit szólsz?
  A férfi habozott, nem tudta, mit mondjon. El akarta mondani, mennyire örül, hogy Anna törődik ezzel, és az arcán szétterülő mosolyból látszódik, hogy nem csak azért, mert egyszer majd úgyis keresni kell, hanem mert ő maga akarta így. El akarta mondani, hogy ez mekkora örömmel tölti el. Mintha újra szerelembe esett volna, pillangók repkedtek a gyomrában, a levegő beragadt a tüdejébe, majd szakadozva tört ki belőle. Nem tudta, hogyan fogalmazza meg mindezt, csak odahajolt a lányhoz és forrón megcsókolta. Anna egy pillanat erejéig megszeppent, majd megértette, megkönnyebbült, és szenvedélyesen visszacsókolt.