6. Van másik

 - Elnézést - mosolygott a nő, s ezzel próbálta elrejteni, hogy kifutott arcából a vér, s hófehér bőre alatt, egész testében dübörgött a szíve, s remegett. Felállta, otthagyta Charlie-t és Billt, akik tovább folytatták elképesztő eszmecseréjüket arról, hogy a varázslósakkban a vezér mennyivel ér többet a huszárnál, ha pontban akarják számolni a kiütött bábukat. Izgalmas...
  Fehér ruhája alját felnyalábolva átfúrta magát a vendégseregen, s egyenesen Felé sietett. Mikor melléért, vállait egy leheletnyire az illetéktelen behatoló fehér inges karjához érintette, tudta, követni fogja. Bevonulta az Odúba, a konyhán átvágva megállt a nappali közepén, s egyenesen ránézett. Kaján vigyorral az arcán sietett a nő felé, és látszott mozgásán, határozott szándéka volt odamenni hozzá egész közel, és megcsókolni. Na, nem, haver, rossz ajtón kopogtatsz.
  Kezét mellkasára tette, és erőteljesen eltaszítottam magától, meg kell tartani a három lépés távolságot. Minimum három lépés távolságot.
 - Mit akarsz itt? - Nem, egyáltalán nem csengett a hangja kedvesen. Mit keres itt? Anna jól végigmérte a férfit. Barna haját talán azóta nem vágatta le, mióta utoljára találkoztak, így válla alá ért, és egy fekete hajgumival foga össze, kék szeme csillogott, s talán még magasabb lett. A legmérgesebb arckifejezését öltötte magára az újdonsült feleség, amit csak tudott.
 - A meghívót kézbesítő bagoly sajnos eltévedt... - kezdte megjátszani magát, de Anna gyorsan közbevágott.
 - Te is nagyon jól tudod, hogy nem volt semmilyen bagoly, Damien - szűrte a fogai között, keze ökölbe szorult.
 - Kár - mézes-mázos hangja olyan undort keltett a nőben, mintha egy kígyó nyalta volna végig az arcát. - Tudod, nekem kellene elvennem téged - Olyan hanglejtéssel beszélt, mintha azt mondaná, süt a Nap. - Az én gyerekemet kéne a szíved alatt hordanod - Fúj!
 - Ne nevettess, Damien! - gúnyolódott az asszony.
 - Komolyan mondom, Anna...
 - Na, az azért túlzás - vágott közbe türelmetlenül a nő. Még a végén valaki bejön, és meglátja őket! Az borzalmas lenne. - Ne is áltasd magad, Damien! Ha nem rémlene, hadd frissítsem fel az emlékezeted: negyedévesek voltunk, mikor összejöttünk, ráadásul csak két hétig tartott! És...
 - És én azóta is szeretlek. Te is szeretsz, csak nem vagy hajlandó beismerni, hiszen mit szólnának a vendégek, no meg Weasley-ék? - Damien beteg, komolyan! Undorító volt ezt hallgatni, Anna már többször megbánta, hogy valaha együtt volt ezzel a fanatikussal - mert ez tagadhatatlanul fanatizmus -, de most újból kirázta a hideg, ha arra gondolt, régen meg akarta csókolni ezt a... Bahh.
 - Én mindennél jobban szeretem Charlie-t! - vágott közbe a nő, nem hitte, hogy képes tovább hallgatni ezt, már a hányinger kerülgette.
 - Vicces vagy - mosolyodott el. - Tudod furcsa érzés, hogy esküvődön vendég lettem... De kitartok, mert tudom jól, nem más ez, csak látszat, jössz még hozzám, talán hű vagy férjedhez, de vágyódsz rám, ne is tagadd! Lesz majd, mikor átöleled, de rám fogsz gondolni. Minden éjszaka vigyázok rád, figyellek. Én, a legnagyobb vesztes, kiről a törvény szeme előtt lemondtál, nyerek majd könnyedén! Megszerezlek, enyém leszel! - Pupillái kitágultak, homlokáról patakokban folyt a veríték, mellkasa egyre magasabbra emelkedett, ahogy kapkodta a levegőt, s egyre közelebb araszolt kiszemeltjéhez. Anna pedig egyre jobban félt.

  Eddig csak távol akart lenni tőle, de most úgy szegezi rá fekete, izzó tekintetét ez a férfi, hogy az asszony azt érzi, Damien megerőszakolja pusztán azzal, ahogy néz rá. Nagy félt. Most már inkább azt kívánta, valaki lássa meg őket.
 - Tűnj a közelemből! - Mikor azonban nem teljesült ez a kívánság - miért teljesült volna, mindenki mulat a kertben -, próbált lenyugodni, s nem teljes erőből a falnak nyomódni, miközben Damien már csak egy nagy lépésnyire volt tőle. Erőt vett magán, emlékeztette az agyát és a testét is, hogy már nem kislány, meg tudja védeni magát, és minden bátorságát összeszedte, hogy aztán minden erejét bevetve, mellkasánál fogva eltaszítsa az épp felé lépő férfit.
  Azonban Damien figyelme sem lankadt, elkapta a nő csuklóját és magához szorította, aki erre vergődni kezdett karjaiban. Csak szabadulna már meg tőle! Hallotta a férfi mély hangját, de agyáig nem jutott el, mit is mond. Minek, hiszen úgyis csak undort szülne benne!
  Szemét szorosan összezárta, nehogy könnyei kicsorduljanak, fejét lehajtotta a kétségbeesés miatt és azért, nehogy zaklatója megpróbálja megcsókolni, s karjait egyre csak rángatta, így feje minduntalan a férfi mellkasának verődött. Nem, nem, nem!

  És ekkor megtörtént a csoda: Damien egy hangos csattanás kíséretében, hirtelen eleresztette, ő maga pedig elvesztve egyensúlyát hátratántorodott, érezte, hogy beveri a fejét valami keménybe, majd elterült a földön, s próbált nem arra koncentrálni, hogy mennyire lüktet a feje.

  Szemét nem nyitotta még ki, viaskodott benne a boldogság, amiért végre elengedte őt az a szadista állat - bár, inkább ne sértegessük az állatokat -, és a fájdalom, ami a feje búbjából elkezdett átterjedni nyakára, majd végigfutott gerincén egészen a medencecsontjáig. Füle csengett még, mikor megérezte a jól ismert, nagy, érdes kezeket arcán és karján, ez megnyugtatta egy pillanatra. Még mindig nem akarta kinyitni szemeit, bár a lankadatlan sípolás egyre csak halkult, s helyét átvette a zsibongás és Charlie aggodalmas hangja, mely közvetlen közelről hallott, bár még egy kicsit tompa volt. Mintha valamilyen függöny zárná el tőle.

 - Anna, gyerünk, kicsim, nyisd ki a szemed - Aggodalom és kétségbeesés keveredett hangjában, de a nő még mindig nem nézett rá. - Könyörgöm neked!
  Charlie keze lejjebb vándorolt a nő arcán: megsimította halántékát, tudta, felesége mennyire szereti ezt, majd keze a tarkójára tévedt, és akkor...
  A férfi megérezte. A kezéhez ragadt a meleg, folyós anyag, aminek nem kellett látnia színét, hogy tudja, mi az. Vér. Óvatosan kihúzta kezét a lány tarkója alól, s fehér ingébe törölte, szemében már ott csillogott a pánik okozta könnyek. Abban a pillanatban nem érdekelte a száz vendég, az esküvő, a gyorsan terjedő hír, mi megváltozik útközben, csak az érdekelte, hogy Anna rendbe jöjjön és... A GYEREK! Te jó Merlin, ott a gyerek is! Neki ugye nem eshet baja?
  Charlie teljes pánikba esett, ahogy ezek a gondolatok végigpörögtek az agyán, kétségbeesése miatt elvesztette a fejét, s ezek után még tehetetlennek is érezte magát, hiszen ha lenyugodna, könnyen segíthetne feleségén. Hány sárkánybaleset után látta el a... Merlinre, legyen jól a gyerek! Ne essék baja!
  Bill abban a pillanatban kapta el öccsét, mikor az meglátta a menyasszonyi ruha szoknyarésze alól kikúszó vérpatakot.

  Teljes volt a káosz. Mrs. Weasley az ájultan fekvő Anna mellett térdelt, és igyekezett megtenni mindent, amit csak tudott, Ginny a Mungónak küldött üzenetet orvosért, miközben Harry nyugtatgatta, George az indulatos Damiennel verekedett, neki segített Ron, akit Hermione próbált leállítani. Mindeközben Mr. Weasley Fleur segítségével próbálta kiterelni a népes vendégsereget, hogy ne bámészkodjanak, illetve Anna levegőhöz juthasson, de aggodalmukat ők sem tudták elrejteni, Bill a földön fetrengett Charlie-val, nehogy öccse fel tudjon kelni. Nem tudta a legidősebb Weasley-gyerek, hogy fivére a feleségéhez rohanna vagy az egész kavalkádot okozó férfit ölné meg, de egyik sem volt jelen helyzetben se jó, se hasznos.
  Mrs. Krasava férjét fogta vissza amennyire csak tudta, mert a férfi hasonló terveket forgatott a fejében, mint veje, a különbség, hogy ő megspékelte a tervet egy kis kasztrálással és bevette a programtervbe a végtagok megcsonkítását is. Krasava-nagyi - ahogy kérte, hogy Charlie szólítsa őt - az egyik sarokban lévő kis fotelben húzta meg magát, és a szája elé tartott kézzel, szemét nem levéve drága unokájáról, zokogott. Anna három bátyja közül kettőnek eltökélt szándéka volt, hogy kifilézzék Damient, a meglátásuk szerint gerinctelen alakot, aki csak púp a világ hátán, tehát felesleges a létezése. A lány egyetlen bátyja, aki meg tudta őrizni a hidegvérét minden helyzetben, most is nyugodtan, a fejében lévő könyvtárat bújva, keresett egy bűbájt, amit használhatnának húga és annak gyermeke felépülése érdekében.
  Ezen a nagy felforduláson egy másodperc alatt néztek végig Anna ikerhúgai, a tizennyolc éves Rochell és Mia, hogy aztán egy pillanattal később ők is egymásba kapaszkodva zokogjanak.

  Anna hallotta a körülötte lévő hangzavart, de képtelen volt kinyitni a szemét. Érezte a forróságot, ahogy végigfolyik nyakán és lábain. Tudta, mi történik, és legszívesebben felkiáltott volna. Igen, az elején valóban nem volt benne biztos, hogy szeretné-e a gyereket, s nem tudja biztosan, mi változott, de most, mikor érezte, hogy nagyon nagy baj van, sikítani lett volna kedve, hogy valaki tegyen már valakit, mert nem akarja elveszteni az ő picikéjét! Merlinre, de hát, mozdulni sem bír!
  Anna minden erejét beleadta, hogy leküzdje a feketeséget, ami egyre csak nyomta le. Ki akarta nyitni a szemét, rá akart nézni Mrs. Weasley-re, aki gyógyítóbűbájokat motyogott az orra alatt, megkeresni Charlie kék szemeit, hogy megmondja neki, baj van, segítsen. Látni akarta Damient, hogy elátkozhassa a sárga földig, és azt akarta mondani, hogy Hermione biztos tud egy hasznos bűbájt, engedjék oda!
  De egyiket sem tehette meg, mert a fekete massza egyre jobban bekebelezte, s nyomta egyre lejjebb. Mrs. Weasley kezei és bűbájai már régi, megfakult emléknek tűntek csupán, s a zajok hangerejét, mintha letekerték volna.
  Aztán síri csend telepedett a nőre, csak a saját lélegzetvételét hallotta... Meg még valamit. Olyan hang volt, mintha a víz alatt zümmögne valami, de kisebb megszakításokkal. Egy idő után a hanghoz társult még valami. Megmozdult! Te jó Merlin! Életben van a gyerek! Ráadásul...

  Charlie Billel birkózott, hogy bátyja elengedje végre, de minden izma elernyedt egy pillanatra, mikor azt látta, hogy Anna óriási levegőt vesz, majd egy nagy lendülettel felül.
 - Anna! - Ebbe a kiáltásba erősen keveredett a megkönnyebbülés, a fájdalom és a düh. Egy rúgással lelökte magáról bátyját, és négykézláb odakúszott a nőhöz, majd szorosan magához ölelte.
 - Charlie - suttogta Anna, s úgy bújt férjéhez, mint azelőtt soha. Nagyon félt, hogy mégis történt valami, amit ő képtelen megérezni.
 - Jól érzed magad? - húzódott el a férfi, s két keze közé vette a nő arcát, aggódó, kék szemeivel pásztázni kezdte, mintha sérüléseket keresne, holott tudta, ha van valami baj, akkor az nem látszik kívülről.
 - Azt hiszem, de...

 - El az útból! Kérem! - Egy idegen hang némított el mindenkit, s utat adtak a lábait kapkodó orvosnak. Charlie még soha nem látta a férfit, de mélységesen megkönnyebbült, mikor az orvos Annához sietett, s azonnal kezelésbe vette Thomast, Anna ifjabbik bátyját félre parancsolva. Anna heves magyarázkodásba kezdett, s ahogy a végére ért, a doktor úr elő is halászott táskájából két fiolát, amit megitatott a nővel miután elvégzett pár varázslatot.
  Charlie próbálta leolvasni az arcáról, mi lehet feleségével, de semmire sem jutott. Míg a gyors susmus folyt a doktor és páciense között, mindenki hátrább húzódott, s némán, feszülten várakozott. S mégis, mintha buborék borult volna kettejük köré, alig hallatszott valami.
  Charlie azonban meghallott pár szót. Ilyen volt például a "sajnálom", "nem tehetek semmit" és az "ágyban kell maradnia" kifejezések. Arca fájdalmas grimaszba torzult, ahogy fülébe jutottak ezek a szavak, s meglátta hitvese szemében összegyűlő könnyeket. Nem! Ez nem lehet igaz! A gyerek...
  Az orvos felsegítette Annát, kezet fogott vele, s hamar távozott is. Amint elment, Charlie felkarolta feleségét, s bevitte az első szobába, ahol lefektette az ágyra.
 - Charlie... - suttogta a nő, de a férfi csendre intette.
 - Pihenned kell - felelte félhangosan, a nő mellé feküdt, s megsimította kedvese arcát, próbált nem sírni. A szívét, mintha egy nagy kéz markolná, s egyre csak szorítja, szorítja és facsarja.
 - Mondanom kell valamit... - folytatta Anna rendíthetetlenül. Muszály volt elmondania. Férjének tudnia kell! - A gyerek...
 - Tudom, hallottam az orvost - Nem tudta türtőztetni magát, eleredtek könnyei, s arca olyan fájdalmas grimaszba torzult, amilyet Anna még soha nem látott.
 - Drágám, ne sírj - ijedt meg a nő. Most mi baja van, hát nem örül? - Ez jó dolog - Megmarkolta a férfi ingét, mintha kapaszkodna belé.
 - Mit beszélsz?
 - Ikrek - sírta el magát Anna.
 - Hogy mi?
 - Jól vannak a gyerekek! Ikrek, Charlie, hallod ezt? Ikreink lesznek!

5. Az esküvő

  Nem akartak sokáig várni az esküvővel, Annából ugyanis előbújt a lányos énje, és közölte, hogy nagy hassal nemcsak oltárhoz nem hajlandó állni, de a házból sem fogja kitenni a lábát! Terhesség szépen becsomagolva egy menyasszonyi ruhába? A világ minden galleonjáért sem! Így hát az esküvőig már csak két és fél hét volt, de addig még rengeteg dolguk volt.
  Például meghívót kellett küldeni. Először is Charlie testvéreinek, szüleinek, hozzá közel álló munkatársainak és barátainak. Tehát Charlie-nál körülbelül harmincöt, negyven vendége lesz. Annánál kell meghívó a szüleinek, testvéreinek, nagyobb testvérei gyerekeinek, akik már felnőttek, nagyszüleinek, szülei testvéreinek, annak gyerekeinek, akik már nagyok, és Anna barátainak. De voltak közös vendégeik, mint például tanáraik: McGalagony, Flitwick, Bimba és Lumpsluck professzorok, illetve közös barátaik: Harry Potter és Hermione Granger. Tehát összesen kilencven meghívó kellett, emellett közel tíz kiskorú lesz, és végül akkor száz vendégre lehet számítani körülbelül. Ezt jól kicentizték - gondolták. Kereken száz.
  A meghívó kiküldése mellett azonban szerencsére nem kellett aggódni a helyszín kiválasztása miatt, Mrs. Weasley ugyanis felajánlotta, hogy tartsák a felújított Odú kertjében, mint anno Bill és Fleur esküvőjét. A segítséget elfogadták, és csak reménykedni mertek abban, hogy nem lesz olyan csúnya kimenetele a dolognak, mint Billéknek. Mrs. Weasley az étel elkészítéséhez is ragaszkodott, de ebbe már nem egyeztek bele olyan könnyen, mivel azonban Molly foggal-körömmel harcolt az főzés jogáért, elfogadták egyetlen egy feltétellel. Az asszony állt elébe, de már nem volt ennyire lelkes, mikor közölték vele, hogy házimanókat fognak felfogadni a segítségére, hiszen majdnem több, mint száz embert kell ellátnia. Kétség sem fért hozzá, hogy meg tudná csinálni, de teljesen kimerülten érkezne az esküvőre, ezt pedig senki nem akarta.
  A dekorációval azonban még sehol sem voltak. Legyen virágfüzér? Vagy inkább ne, mert az olyan átlagos? Esetleg sátorban legyen vagy szabad ég alatt? A lebegő vagy a felakasztott lámpás a jobb? És hasonló fontos kérdések maradtak megválaszolatlanul. Anna még azt sem tudta, mit viseljen - rendben, nyilván menyasszonyi ruhát, de milyet? És azt honnan tudja beszerezni? Az idő pedig csak telt.
  Egy szerdai délutánon, mikor Charlie dolgozott, Anna áthívta két barátnőjét, Lisat és Suttont. Még a Roxfortban ismerkedtek meg. Sutton hollóhátas, míg Lisa hugrabugos volt. Anna már nem is tudja, hogyan találtak egymásra, de nagyon örült neki. Két legjobb barátjával még most is tartotta a kapcsolatot. Anna hallotta a kopogást ezért gyorsan kisietett a konyhából ajtót nyitni. Meg sem várva a köszönést, egymás nyakába borultak.
 - El sem hiszem, hogy ez mind megtörténik - sikkantott izgatottan Lisa meglengetve hosszú, fekete fürtjeit. Zöld szeme izgatottan csillogott, már alig várta, hogy indulhassanak. Ezzel szemben Sutton csak állt, és mosolygott. Mindig is ő volt a komolyabb.
 - Én sem - fújta ki a levegőt Anna.

  Charlie már tűkön ült. Mindjárt itt van élete legfontosabb eseménye. Alig tudott a munkájára figyelni, meg is égette a lábát egyik alkalommal, aminek az lett a következménye, hogy eltiltották a sárkányoktól esküvője napjáig, papírmunkát kellett végeznie. Szabadidejében azon merengett, hogy is jutottak el idáig a lánnyal. Azzal a kislánnyal, akit a Roxfortban ismert meg.
  1995-öt írtunk, mikor Charlie Weasley kétségbeesetten toporgott az Odú ajtajában, s azt próbálta kitalálni, pontosan mit is mondjon anyjának. Mert kétségtelen volt, hogy beszélnie kell vele. Többször elképzelte ezt a beszélgetést, de mindnek egy lett a vége: anyja, Mrs. Weasley döbbent, majd dühös arccal meredt rá, és a felelőtlenségről kezdett kiabálni vele.
  Nagy levegőt vett, és lenyomva a kilincset benyitott.
 - Anya! Beszélnünk kell!
 - Téged is Merlin hozott, fiam - méricskélte furcsálkodva Charlie-t.
 - Bocs, csak feszült vagyok egy kicsit - fújta ki az eddig bent tartott levegőt a férfi.
 - Gyere, ülj le.
 - Egyedül vagy itthon?
 - Igen, a gyerekek a Roxfortban, Percy, apád és Bill pedig dolgoznak. Miről van szó? - szólt Mrs. Weasley várakozásteljesen és leültek a konyhában. Charlie az ujjait tördelte, szemeit nyugtalanul kapkodta ide-oda, mintha menekülő útvonalat keresne.
 - Charlie... Nekem nyugodtan elmondhatod.
 - Van... - kezdte bizonytalanul, és arra a sok álmatlan éjszakára gondolt, amikor hánykolódott, mert nem bírta elviselni saját érzelmeit. - Van egy lány - nyögte ki nagy nehezen. - Egy gyönyörű lány.
 - És ezt miért mondod így? Ez jó dolog!
 - Nem érted ezt, anya - csapott az asztalra remegő kézzel. Nem tudta, miért lett hirtelen ilyen dühös. - Ő... Anna... Szóval, ő más!
 - Persze, hogy más - somolygott Molly, de szemében még ott bujkált az értetlenség, amiért így viselkedik a fia. - Ilyen, ha szerelmes...
 - Nem! - A férfi szeme szikrákat szórt, s ismét az asztalra csapott remegő kezével. - Ő... Ő tényleg más... Nem szabadna folyton keresnem... De nem bírom ki, mintha vonzana - Akaratlanul is kibuktak belőle a bűnös szavak.
 - De... Boszorkány, nem? - bizonytalanodott el az asszony.
 - Persze, hogy az - morogta.
 - Akkor hol a bökkenő? Miért ne lehetnél vele?
 - Anya - kezdte megpuhítani anyját. - Anna... még csak tizenhat lesz jövő héten - Egy levegővételre hadarta el, s félve nézett a nőre.
 - Hogy mennyi? - Molly azt hitte, rosszul hall. A fia beleszeretett egy tizenhat éves kislányba? Nem. Az nem lehet.
 - Tizenhat - sütötte le a szemét a fiú, mintha épp most buktatták volna le, hogy valami rosszat csinált. - Hatodéves a Roxfortban. Még szeptemberben találkoztam vele, mikor előadást tartottam legendás lények gondozásán a sárkányokról. Nem figyelt, és az óra végén megkérdeztem, miért. Olyan gyönyörű magyar mennydörgőt rajzolt, hogy olyat én még nem láttam. Aztán odaadta. És én éreztem, hogy elbűvölt. Aztán egyre többet láttam Roxmortsban. Kifogásokat kerestem, hogy oda mehessek. Borzalmas - sóhajtott. - És be kell vallanom... Magamnak is... Beleszerettem akaratlanul is.

  A vendégek már nyugtalanul izegtek-mozogtak, nem tudtak megülni egy helyben, a gyerekek nevetve fogócskáztak, padok első sorában pedig egy ideges Charlie Weasley ült, kit Bill próbált nyugtatni. Mikor már mindenki türelmetlenül beszélgetett, forgolódott, végre felcsendült a zene. Bill és Charlie gyorsan felpattant, és hátranéztek a sorok mögé. Charlie soha nem értett a női dolgokhoz, s most sem tudta elképzelni, vajon mennyi idő volt, míg így kicsípték Annát. A lány... Nő! Hosszú, dereka alatt bő, fehér, ujj nélküli ruhát viselt rövid uszállyal, s a ruha aljára kék, apró virágokat hímeztek, gyönyörű volt. Utóbbi időben dereka alá nőtt haját, most lófarokszerűen feltűzték, s begöndörítették, de még így is jól látszódott, hogy ugyanolyan virágocskák bújnak meg lapockájáig omló loknijai között, amilyen a ruha alján és az uszályon vannak.
  A nő arca csak úgy csillogott, ragyogott. Lassan lépkedett az oltár felé, s ott megállt, apja elengedte karját - Charlie őt eddig észre sem vette, pedig Anna bele is karolt. Megcsókolta lánya kezét, és átadta Charlie-nak. A nő kezei bársonyosak voltak és puhák, a férfi úgy fogta meg, mintha egy porcelán lenne kezei közt, ő meg az a bizonyos elefánt lenne. El sem tudta hinni, hogy eljött ez a pillanat is. Anna szíve a torkában dobogott, talán nem is az esküvő miatt, hanem azért mert ennyi ember elé kell kiállnia. Soha nem szeretett a középpontba lenni. Hiszen miért izgulna az esküvő miatt? Szereti Charlie-t, eddig is együtt éltek, nem változik semmi... Vagy mégis?
  Annyira elbambult, hogy arra lett figyelmes, hogy már mindenki rászegezi a tekintetét, és várják a határozott igent, amit gyorsan ki is mondott, s elpirult a vizslató tekintetek miatt. A szertartás olyan gyorsan lebonyolódott, hogy úgy tűnt, mintha meg sem történt volna, s máris annál a résznél tartottak, ahova Anna hamar el is akart érni, meg nem is.

  Hallani akarta a férfi fogadalmát, de a sajátján nem akarta elmondani ennyi ember előtt.
 - Mikor először láttalak, háború volt. Nem tudtam türtőztetni magam attól a perctől, kerestelek. De nagyon féltem, hogy felhívom rád a figyelmet, ezért próbáltalak elkerülni... Nos, láthatjuk, ez mennyire sikerült, hisz itt vagyunk - kuncogott, majd a lányra emelte tekintetét, és halványan elmosolyodott. - Mikor rossz a kedvem, felemelsz, így akár örvénylő tengereken is át tudnék kelni. Mikor a karjaidban tartasz, erősnek érzem magam, és ezt szeretném érezni életem végéig. Azt kívánom, legyél velem örökké.
 - Nem tervezek menni sehova nélküled, Charlie - kuncogott Anna, és letörölt egy kósza könnycseppet az arcáról. - Én igazából nem tudtam, mit mondjak majd, hisz ismersz. Szeretlek, és nem tudom ezt elégszer elmondani, nem tudom, hogy lehetne kifejezni, mennyire szeretem, hogy velem vagy, hogy minden reggel melletted ébredhetek. Megvigasztalsz, ha valami bajom van, átölelsz, magadhoz húzol. Csak pár éve érzem ezt, mégis olyan már nekem, mint a levegő. Nélkülözhetetlen.
  Nem tudta Anna, nem értette, hogyan tudta összeszedni magát, hogy ezeket kimondja.

  Ezen gondolkozott, miközben hallgatta a vendégek gratulációját. Már hivatalosan is Mrs. Weasley. Mekkora vita lesz belőle, mikor közli majd Charlie-val, hogy nem óhajt Weasley lenni, és megtartja a saját nevét. Anna Weasley, ez milyen már, hogy hangzik? Olyan kis esetlen, kis senki. Anna Krasava. Na, az már más. Előkelőbb, nemesebb. Jobb.
  Anna és Charlie épp Billt hallgatta, ahogy azt ecsetelte, milyen jó, hogy végre összeházasodtak, mikor a lány felpillantott, s azt hitte, ott helyben elájul. Hogy kerül ez ide? Nem, ő nem lehet itt! Megint tönkretesz mindent! Nem teheti ezt meg!

4. Családi zűrzavar

  Anna arra riadt fel éjszaka, hogy valaki hozzáér. Szíve kihagyott egy ütemet, hirtelen megpördült az ágyban egy hangos sikoly kíséretében, s szemeit nagyra tágította, hogy lásson a sötétben. Már épp kapott volna a pálcájáért, amikor...
 - Csssss - karolta át a férfi. - Nyugi, csak én vagyok.
 - A francba, Charlie, de megijesztettél! - hanyatlott vissza a párnára a nő, elernyedtek izmai, s egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el száját. Eddig észre se vette, hogy nem vett levegőt ijedtében. - A francba - ismételte most már halkabban.
  A férfi átkarolta derekát, lehajolt hozzá, és arcát a lány nyakába temette.
 - Ne haragudj - suttogta, s megcsókolta a nyakát. Csendben feküdtek így, egy szót sem szóltak, nem mozdultak. Csak élvezték egymás jelenlétét, amit az egész héten hanyagolniuk kellett. Anna ugyanis nagy nehezen rábeszélte a férfit, hogy ne jöjjön haza, csak hétvégén, inkább dolgozzon. Charlie rengeteget vitatkozott, de a nő bevetette a nagyágyút: a gyerekükre hivatkozott, hogy rengeteg mindent kell majd neki venni. Végül a férfi belement.
  Anna egész héten takarított, nem tudta, mivel foglalhatná el magát, ezért az egész kúriát kipucolta a pincétől a padlásig. A kerthez még hozzá se nyúlt. Pihenésképpen könyveket és magazinokat kezdett olvasni a babákról, terhességről, és hasonló témájú dolgokról. Ő csak tréningezésnek nevezte ezt.
 - Merlinre - suttogta Anna, s még mindig volt hangjában egy kis félelem, szíve hevesen dübörgött. - Utállak - kuncogott fel halkan. - Ha még egyszer ezt megpróbálod, nem tudom, mit csinálok veled!
 - Na, látod - Hallatszott a férfi hangján, hogy mosolyog. - Megy neked ez az anyáskodás.
 - Megfogtad a lényeget - lökte el magától Charlie-t, de közben vigyorgott. Tetszett neki ez a megjegyzés. A hátára feküdt és a férfira nézett a sötétben. Csak nézte, nem szólt egy szót sem, majd felemelte a kezét, és megsimította Charlie enyhén borostás arcát. A férfi sem szólalt meg, csak lehajolt, és megcsókolta a nőt.

  Másnap arra ébredtek, hogy valaki becsönget, holott az óra csak hajnali fél hetet mutatott. Anna hangosan felnyögött, és már épp felkelt volna, mikor vőlegénye visszanyomta az ágyba.
 - Aludj csak, majd én megnézem, ki az - mondta egy csók kíséretében, majd felkelt az ágyból.
  Anna akaratlanul is azonnal visszasüllyedt mély álmába, de hamarosan fel is verte egy rikácsoló hang. A csukott ajtón is jól hallotta azt, hogy mit ordít a magas hang. Azonnal felismerte. Gyermekkorában hónaponta legalább egyszer egy egész hétvégén át kellett hallgatnia ezt. Olyan hangerővel beszélt az öreg szatyor... öhm, vagyis idős hölgy, mintha ott állna Anna füle mellett.
  A nő csak felnyögött, oldalára fordult, s arcát a hatalmas párnájába fúrta, de még így is tökéletesen hallotta, hogyan ecseteli a folyosón haladó nő a korán kelés és a reggeli torna fontosságát. Valahol a távolban Charlie hangja is hallatszott, de csak jóval halkabban, pedig ez a férfi határozott hangja volt.
  A zajok egyre csak hangosodtak, majd egy ajtó kinyílt, kicsit talán durvábban, mint kellett volna, és a banya már a hálószoba közepén állt, szemét a mozdulatlanul fekvő nőre szegezte. Ahhoz képest, milyen hangos volt, egy fél fejjel alacsonyabb volt még Annánál is, hosszú, barna haját kusza kontyba rendezte, s egy zöld, nagy karimájú kalap alá rejtette. Fejfedőjéhez jól illő, földig érő, hosszú ujjú, arany mintákkal díszített, zöld talárt viselt, arcára csak pirosítót kent, de abból annyit, hogy akár három nőnek is elég lett volna. Elmaradhatatlan, fekete ernyőjét hóna alá csapta, és csücsörítő, vörös szájjal az előtte fekvő nőt mustrálta. Na, ő az igazi aranyvérű arisztokrata asszony.
 - Ki az ágyból, lustaság - csapta össze tenyereit.
 - Jaj, ne már - nyögött fel Anna kétségbeesetten, de nem mozdult. - Hadd aludjak, nagyi!
 - Nem lustálkodhatsz, Anna-Christina! Mozognod kell, fitten kell tartanod magad! - kezdett hadonászni az esernyővel az asszony. - Ki az ágyból!
 - Mrs. Krasava, kérem, Annának pihennie kell, még csak fél hét van - próbálta meggyőzni Charlie.
 - Neked nem dolgoznod kéne, fiam? - vetett rá egy lenéző pillantást, majd félretolta az ernyővel, s közelebb lépett Annához. - Ki az ágyból!
 - Mrs. Krasava... - próbálkozott a férfi újból.
 - Eh - horkantott fel az asszony. - Te még mindig itt vagy?! Anna-Christina, hopp-hopp, felkelni!
  Anna nagy nehezen kinyitotta a szemeit, s a hátára fordulva a nőre nézett. Szerette ő a nagyanyját, nagyon is, csupán nem értett egyet néhány dolgával. Például a korán keléssel.
 - Mellesleg mit keresel itt, nagyi? - kérdezte morcosan a lány.
 - Anyád mondta, hogy régen hallott felőled, ezért jöttem, hogy rád nézzek. De, ha jól látom, jókor jöttem, mert lazsálsz, mint aki jól végezte dolgát, és a barátod sem dolgozik...
 - Nagyi, idefigyelj - könyökölt fel Anna, a takarót lerántotta magáról, majd felállt, s egyenesen az asszony szemébe nézett. - Charlie egész héten dolgozott, vasárnap fél hét van, nincs jó kedvem a korai ébresztéstől, ès... - elakadt. - Nagyi... Mit bámulsz?

 - Te... Terhes vagy? - dadogta az öreg nő.
 - Igen - sóhajtott nagyot a lány, s megdörgölte az arcát, alig bírta nyitva tartani a szemét. Nem így tervezte családja tudtára adni a dolgot. Az asszony nem szólt semmit, csak dadogott, próbálta összeszedni a gondolatait, nem sok sikerrel. Nem tudta, most örüljön ennek, vagy ne, hiszen nem hitte volna, hogy megismerheti a dédunokáját, ha egyáltalán lesz neki olyanja, másrészt viszont nem örült, hiszen unokája még fiatal, tizenkilenc és fél éves, nem biztos, hogy kész az anyaságra. Valószínűleg nincs még készen arra, hogy gyereket neveljen. Ellenben Charlie... Charlie már huszonhat éves lesz másfél hónap múlva. Talán ő vette rá Annát, hogy... Nem, nem, Anna szereti Charliet és ez így van fordítva is, ez biztos!
  Mrs. Krasava nem tudott megszólalni, egy hang sem jött ki a torkán, csak állt ott.
 - Charlie - szólt Anna a férfinek, de ez alig jutott el nagymamája tudatáig. - Szólj anyáméknak, kérlek - Aztán a nőhöz fordult. - Gyere, nagyi, adok egy kis vizet - mondta, magára kanyarította hosszú ujjú, de csak combjáig érő, fehér fürdőköpenyét, és letámogatta a nőt a konyhába, ahol töltött neki egy pohár hideg vizet. Az asszony lassan megitta, majd visszaadta a poharat, és unokájához fordult.
 - De ugye, te nem szeretnéd a gyereket? - Mintha reménykedett volna.
 - Hogy kérdezhetsz ilyet, nagyi?! Szeretem! És szeretném is! Mire akartál kilyukadni?
 - Anna-Christina - tette kezét a lányéra. - Fiatal vagy még, előtted az egész élet, miért akarnál most gyereket?
 - Csak úgy összejött, tudod? De ennek ellenére szeretném!
  Ebben a pillanatban Anna meghallotta az ajtó csapódását, majd hangos trappolás következtében megjelent az ajtóban az édesanyja és apja.
 - Anya, mit keresel itt? - szólalt meg az apja, és odasietett az asszonyhoz. - Reggel hét óra van - méltatlankodott. A nő nem válaszolt, csak unokájára nézett, majd fiára.
 - Semmit, semmit - felelte halkan, majd fiára támaszkodva felállt a szélről. A férfi kitámogatta az asszonyt, addig felesége lányukhoz sietett.
 - Hogy került ide a nagymama?
 - Nem tudom, anyu, én aludtam, csak...
 - Fél hétkor érkezett Mrs. Krasava - szólalt meg Charlie, és átkarolta Annát. - Minden kérdés nélkül bejött, mikor ajtót nyitottam, és elkezdett magyarázni arról, hogy milyen fontos a sport, hogy fitten tartsuk magunkat, és nem érti, hogy Anna még miért alszik ilyenkor, én pedig miért nem dolgozom...
 - Annyira sajnálom, Charlie, hogy az anyósom ennyi kellemetlenséget okozott... - De nem tudta befejezni, mert a férfi közbevágott.
 - Ugyan, ne szabadkozzon, semmi gond - itt a lányra pillantott, aki pontosan tudta, mit akar kérdezni tőle, így csak aprót bólintott. - Egyébként is meg akartuk hívni az egész családot egy vacsorára.
 - De kedves - mosolygott a nő, de már kezdett gyanakodni. - Milyen alkalomból?
 - Mi... - kezdte Charlie, várakozás teljesen menyasszonyára nézett, aki befejezte az elkezdett mondatot.

 - Gyerekünk lesz - mosolygott bizonytalanul a lány. Anyja hirtelen a szája elé kapta a kezét, aprót sikkantott, de még ujjai mögül is lehetett látni hatalmas, boldog mosolyát. Ezután gyorsan megölelte a kismamát, és az örömapát is.
 - Annyira boldog vagyok!
 - Azt látom, anyukám - mosolyodott el a lány megkönnyebbülve, s ekkor vette észre, hogy legördül arcán egy könnycsepp. Gyorsan letörölte, de anyja észrevette.
 - Jaj, ne sírj - kuncogott az anyja, de Anna csak integetni tudott, hogy semmi baja, megszólalni már nem, mert patakzani kezdtek a könnyei, de ő maga sem tudta, miért. Szorosan vőlegényéhez bújt, arcát a vállába rejtette, az pedig ringatni kezdte őt, miközben a haját simogatta.
 - Nyugi - mosolygott szélesen.
 - Minden rendben van? - lépett be a konyhába Anna apja, akit az fogadott, hogy lánya szerelme vállán pityereg. - Annie, mi a baj?
 - Semmi - szipogott a lány, s mikor a férfi a feleségére pillantott, őt is könnyezni látta, de úgy vigyorgott, mint a vadalma.
 - Mi folyik itt? Chris? - fordult feleségéhez. - Mondjon már valaki valamit!
 - Kisbabájuk lesz - végül nem bírta tovább, ki kellett mondania. Annyira örült annak, hogy lányának gyermeke lesz, mint még soha semminek. Csak úgy dagadt a büszkeségtől.

 - Hogy... Mi?! - Szikrázó szemekkel Charlie-ra meredt, hirtelen hatalmas düh kerekedett benne, nem tudta, miért, egyszerűen úgy érezte, hogy be kell mosnia valakinek, és lehetőleg ez a valaki Charlie Weasley legyen. Az a férfi, aki teherbe ejtette az ő kicsikéjét! Ezt nem tehette meg persze, mert azonnal kitörne a botrány, a lánya nem akarná látni - ha nem is soha többé, de - nagyon sokáig, az biztos. Hogy ne történjen "baleset", kezeit ökölbe szorította, arca eltorzult a benne kavargó érzések miatt. Örült, hogy az ő pici Annie-nek is megadatott, ha korán is, viszont ezzel már végleg elvesztette, elvette tőle ez a... ez a... Sárkányszelídítő!
 - Apu... mondj valamit, kérlek - szólt halkan Anna, és lépett előre egyet, mire Charlie elengedte.
  Pontosan tudta, hogy neki most nem osztottak lapot, jobb, ha inkább a háttérben marad szépen csöndben. Ahogy ismerte Mr. Krasavát, tudta, hogy csak kicsi választja el attól, hogy neki ne essen. Ha az ő kicsi lányáról van szó... Ott nincsenek határok, amiket nem merne átlépni.
  A férfi magára öltötte a már jól ismert fapofát, ami nem a legkedvesebb arckifejezése volt, ami azt illeti, majd színtelen hangon válaszolt lányának.
 - Gratulálok - préselte ki magából, majd fel-fellángoló szemekkel lánya kedvesére nézett, és kezet nyújtott. Mikor kezet ráztak, ahogy csak tudta, olyan erősen szorította meg, de kívülről nem látszódott. Charlie arcizmai megfeszültek, nehogy grimaszoljon fájdalmában, fogait összeszorította, félő volt, hogy hangot is ad szenvedésének. Mosolyt erőltetett arcára, s bólintott egyet köszönetképpen. Még beszéljen is? Na, az ki van zárva! Ezek után merje azt mondani, hogy esküvő is lesz? Na, nem! Majd, ha a kedélyek lenyugodtak, talán megemlíti, ha Anna addig nem teszi meg.

  A Krasava család viszonylag hamar távozott - Charlie legnagyobb megkönnyebbülésére. A férfi még ekkor is fájlalta jobbját, ezért suttyomban a kis dobozkájához sietett, s fájdalomcsillapító és bőrnyugtató krém után kezdett kutatni. Utált Mr. Krasavával kezet fogni. Éppen a kupak lecsavarásával szórakozott, mikor Anna is betoppant. Megállt az ajtóban, a férfi pedig a folyamatban, egymással farkasszemet nézve, mozdulatlanul bámulták a másikat pár pillanatig, majd a lány mozdult meg hamarabb. Elmosolyodott, és odatérdelt az ágyon ülő vőlegényéhez, szó nélkül kivette kezéből a krémet, lecsavarta a kupakját, és óvatosan elkezdte szétdörzsölni Charlie kezén, a férfi pedig hálás volt, hogy a lány nem tesz megjegyzéseket. Még mindig dörzsölte, mikor felpillantott, s meglátta, hogy a férfi szinte megigézve nézi őt. Egyre lassabban kőrözött, de ezt már egyikük sem vette észre, mert mással voltak elfoglalva. A férfi elmerült azokban a sötét szemekben, mintha bevonzanák. Kézfeje már nem is érdekelte, nem érezte, csak a fülében hevesen dübörgő szívét hallotta, és Őt látta. A következő pillanatban már közrefogta a lány arcát, felhúzta és megcsókolta. Anna a férfi nyaka köré kulcsolta karjait, egyik lábát átvetette Charlie másik oldalára, s így terpeszben a férfi ölébe ült. A következő pillanatban megérzett két hatalmas tenyeret a csípőjén, közelebb húzódott.

  Csendben feküdtek az ágyban egymás mellett, Charlie átkarolta szerelmét, aki behunyt szemmel hallgatta a férfi szívverését, miközben ujjaival annak mellkasán körözött. Azon gondolkozott, hogyan fogjon bele mondandójába, de mivel nem jutott eszébe semmilyen rendes bevezetés, egyszerűen csak elkezdte.
 - Charlie...
 - Hm? - hallatszott a megszólított hangján, hogy már majdnem elaludt. Anna kinyitotta a szemét, de nem nézett fel kedvesére.
 - Amíg nem voltál itthon, unatkoztam egy kicsit, és nekiálltam... Neveket keresni - felpillantott. Charlie borostás arcán döbbenet ült, szeméből rögtön elszállt az álmosság. Kíváncsi, de biztató mosollyal nézett a lányra, hogy folytatásra ösztökélje. - Hát, nem kell ragaszkodnunk hozzá, csak megtetszettek, szóval... Lánynak Chloe és fiúnak Ethan. Mit szólsz?
  A férfi habozott, nem tudta, mit mondjon. El akarta mondani, mennyire örül, hogy Anna törődik ezzel, és az arcán szétterülő mosolyból látszódik, hogy nem csak azért, mert egyszer majd úgyis keresni kell, hanem mert ő maga akarta így. El akarta mondani, hogy ez mekkora örömmel tölti el. Mintha újra szerelembe esett volna, pillangók repkedtek a gyomrában, a levegő beragadt a tüdejébe, majd szakadozva tört ki belőle. Nem tudta, hogyan fogalmazza meg mindezt, csak odahajolt a lányhoz és forrón megcsókolta. Anna egy pillanat erejéig megszeppent, majd megértette, megkönnyebbült, és szenvedélyesen visszacsókolt.

3. Emlékük örökké él

Másnap reggel, mikor Anna felébredt, Charlie már nem volt mellette az ágyban, de erre számított is. Charlie korán kelő. Kimászott az ágyból, s alvópólóját nyár lévén rövidnadrágra és ujjatlanra cserélte. Éppen végzett, mikor kopogtak. Biztos volt benne, hogy az egyik vendég, Charlie nem kopogna. Kiszólt, hogy bejöhet az illető, s egy pillanattal később Bill lépett be.
 - Szia - mosolygott a férfi.
 - Szia.
 - Lassan megyünk - mondta Bill, s tekintetét végigvontatta az előtte álló nőn. - Nem is tudtunk még beszélgetni. Mármint ketten, egyedül.
 - Hát, igen - vont vállat a lány. - Ez az átka a nagy családnak.
 - És, hogy vagy? - ült le a hálóban lévő fotelbe a férfi, mintha otthon lenne. - Mármint úgy igazán.
 - Jól vagyok - vonta fel a szemöldökét a lány, s helyet foglalt a másik fotelben.
 - Anna - Mintha megróná, mert rossz volt, úgy mondta ki a nevét. - Én vagyok az. Bill. Emlékszel még?
 - Persze - kuncogott Anna, s megfogta barátja kezét. - Köszi. Tudom, hogy rád számíthatok.
 - Meg Charlie-ra is - emlékeztette.
 - Tudom - mosolygott, és elengedte a férfit. - Még mindig félek egy picit, pedig ez már a harmadik hónap vége. Érted? Ennek nem egyre szebbnek, és jobbnak kéne lennie? Egyre anyásabbnak kéne éreznem magam, nem?
 - Anna, ahogy te mondtad: ez a harmadik hónap. Még csak a harmadik - hangsúlyozta. - Belejössz. Ismerlek - vigyorodott el. - Jó anya leszel. Tökéletes.
 - Biztos? - somolygott a lány, szerette, mikor a férfi így néz rá, ilyenkor még mindig gyereknek érezte magát.
 - A legjobb anya leszel, akit a kis törpe csak kívánhat - mondta, s felállt. Invitálta Annát is, majd együtt indultak ki a szobából. - Ha meg nem, bármikor átveszem... Hé!
  Persze, ezt csak cukkolásból mondta, s el is érte célját. Anna ellazult, felnevetett. Lökdösni kezdte a lépcsőn, nevetve futottak le. A nappaliban éppen búcsúzkodott a népes Weasley família, mikor nevetve leértek. Bill átkarolta Fleurt, és kezet fogott öccsével.
 - Aztán ügyesen, öcskös - vigyorgott. - Ne feledd, mit mondtam, Pilla - nézett Annára, majd miután az bólintott, megfordultak, és kimentek az udvarra.
 - Drágám, ha bármire szükséged van, bátran gyere hozzám, rendben? - ölelte meg Mrs. Weasley Annát, majd Charlie-hoz fordult, s megkeményítette arcvonásait. - Te meg vigyázz rá - mondta szigorúan, és kicsit erősebben megpaskolta fia arcát.
  Fél órával később már ismét ketten voltak. Anna elindult, hogy leszedje az ágyakról a huzatot, azokban a szobákban, ahol a vendégek aludtak. Már az utolsó ágyat is lehúzta, és a szennyesládába dobta, mikor észrevette, hogy vőlegénye egy mukkot sem szólt a vendégek távozása óta, s nem is hallotta, hogy motoszkálna. A teraszon találta meg. Az egyik székben ült csendesen, és a kertet nézte. Anna lassan közelebb araszolt, kezét a szék háttámlájára téve megkerülte azt, s végül helyet foglalt a férfi ölében, aki mosolyogva átkarolta, de még mindig gondolataiba mélyedve bámult maga elé.
 - Min töröd a kobakod? - kuncogott a lány, s megsimította Charlie enyhén borostás arcát. A férfi felé fordult.
 - Lassan vissza kell mennem dolgozni - mondta. Anna számított erre, próbált felkészülni, de azért szomorú volt, hiszen mikor párja dolgozik, hetente talán háromszor vagy négyszer jön haza csak aludni, azt is miatta, ha ő nem lenne, talán nem is jönne haza.
 - Tudom - végül csak ennyit mondott a nő, holott legszívesebben marasztalta volna a végtelenségig.
 - De nem akarlak itt hagyni... Főleg most - nézett a lányra keserűen Charlie.
 - Tudom - mosolygott Anna, s ismét megsimította a férfi arcát, hogy magára vonja annak figyelmét, s szemébe nézhessen. - De muszáj dolgoznod - vont vállat még mindig mosolyogva. - Különben nem lesz a kis törpének ruhája, pucéran márpedig nem járhat a gyereked. Charlie nem tudta, mit mondhatna. Anna most először nyilvánította ki őszintén, hogy örül a gyerekének. Az ő gyerekének! Magához vonta, és forrón megcsókolta, Anna pedig élvezte ezt a csodás pillanatot, ami nem gyakran adatott meg a közelmúltban.

  Anna a tornácról nézte, ahogy vőlegénye dehoppanál a közeli erdő fái között, ahol már nincs hoppanálásgátló bűbáj, s még akkor is ott állt, mikor a férfi már eltűnt, egyre csak nézte azt a helyet, ahol egy pillanattal ezelőtt még ott volt. Aztán sarkon fordult, és bement a házba. Anna nem tudta, mihez kezdjen magával egyedül, de valamit csinálnia kellett, hisz napokig egyedül lesz, nem lenne jó, ha ezek a napok vánszorogva telnének el. Ha jól érzi magát, gyorsabban fog múlni az idő is.
  Akaratlanul is Jeffrey jutott eszébe. Jeffrey mindig is jól tudta, hogyan vidítsa fel a lányt, mindig jól kijöttek, imádták egymást. De a háború óta... Azóta nem beszélgethettek. Jeffrey meghalt. Hirtelen felindulásból Anna megragadta a ház kulcsit, s mielőtt bezárta az ajtókat, az ablakokat is jól becsukta, biztos, ami biztos. Ezután gyorsan átvágott a kerten, s ott hoppanált, ahol nemrég Charlie is.
  Mikor kinyitotta a szemét, egy temető előtt állt. Hatalmas, acélrózsákkal díszített, zárt vaskapuja távol tartotta a kíváncsiskodó muglikat, de a mágusok jól tudták, hogy egyszerűen át kell sétálni a kapun, s már bent is vannak a gyönyörű temetőben, amit az egyszerű muglik elhagyatott, kopár helynek láttak, ami mintha üvöltötte volna, hogy maradjanak távol tőle. Tehát Annának nem volt más dolga, mint keresztülsétálni a vason, s már bent is volt.
  A kinti, fullasztó hőséget felváltotta a kellemes meleg és a lágy szellő suttogása. A lány mindig szeretteihez sietett, ha itt járt, de most nem kellett rohannia, így jól megtudta nézni azt, amit eddig nem. A dús, rózsaszín virágú japáncseresznye fákat, amik két sírsor közt lettek ültetve pár soronként, s a lágy füvet is érezte szandálján keresztül. Hallotta a madarak énekét -, mert ez valóban inkább ének volt, mint csicsergés. Lassan indult a sírsorok közt. Rengetegen feküdtek itt, a háború hősi hallottai számára kialakított temetőben, s Anna el sem tudta képzelni, milyen lenne, ha ez a sok ember itt mászkálni - biztos fullasztó lenne még itt, a szabadban is. A sírköveken aranyszínű felíratok díszelegtek, egy-egy kedves, személyes szó vagy mondat.
  Az első ismerős személy, akihez elért, Remus Lupin volt. Jaj, Remus. "Egy szőrös kis probléma" felírat díszelgett a kövön. Ez a pár szó ki is fejezi, milyen élete volt: mindig gonddal teli, de boldog, s az, hogy legjobb barátja mondogatta mindig ezt gyerekkorukban, az csak teljesebbé tette ezt a látványt. Anna keserű mosollyal az arcán végigsimított a kövön, s haladt tovább.
  A következő síron csak egyetlen egy szó állt. Egy név: "Szipák". S a kő tetején egy fekete, kutya alakú szobor ült nyelvét lógatva, mintha vigyorgott volna. Ez az egy szó mindent elmondott Siriusról is. Hogy mennyire keserves volt élete második fele, s mégis milyen hűséges volt mindhalálig. Anna legkorábbi emléke három éves korából származik, akkor már ismerte a fiút. Sirius tizenkilenc éves volt, mikor először találkoztak. Szüleik gyakran folytattak véget nem érő, gyerekek számára unalmas eszmecseréket, s erre porontyaikat is szíves örömest elcipelték, s Siriust is kötelezték erre nagykorúsága ellenére, bár utólag visszagondolva, Anna szerint Sirius apja valamilyen bűbájjal vette rá, hogy ezekre titokban eljárjon - mert kétség sem fér, hozzá, erről senki nem tudott. Mivel mindketten nemes és nagy múltú családból származtak, szüleik eltökélt szándéka volt, hogy összeházasodjanak, ha a lány eléggé felnő hozzá, elvégre mit számít az a tizennyolc év korkülönbség? És így a drága barátnők is közelebb kerülnek egymáshoz. Persze Sirius tiltakozott, ő nem akart házasodni. Meg aztán közbejött az, hogy Azkabanba került huszonegy évesen, mikor a lány három éves volt. A szülők időközben lemondtak erről a lehetetlen házasságról, és tovább léptek. Legközelebb tizenhárom év múltán találkoztak, s megbeszélték, hogy ez a házasság dolog mekkora hülyeség volt. Barátok lettek. De nem sokkal később ismét elváltak útjaik: Sirius meghalt. Annának belesajdult a szíve, ha arra gondolt, hogy egy üres koporsó van eltemetve ide. Fájdalmasan elmosolyodott, magában elköszönt barátjától, s tovább ment.
  Nem sietett sehova. Pár sírral arrébb aztán rábukkant ex-osztálytársára. Fred Weasley. Mindig is jól kijöttek, nem voltak kebelbarátok, de kedvelték egymást. Jaj, Fred! Az pedig, hogy Anna összejött Charlie-val, csak közelebb hozta őket egymáshoz. "A csíny letudva!". Még ez a kis szöveg is annyira fredes volt, megmosolyogtatta a lányt, aki persze tudta jól, mikori, és honnan ered ez a mondat.
  Nem sokkal Fred után következtek a rokonai. Jeffrey. A bátyja. Jeffrey mindig megmosolyogtatta, mindig vidám volt, legalábbis annak mutatta magát, de Anna jól tudta, hogy őt is megviseli a háború. Leült Jeffrey sírja mellé a fűbe.

 - Szia - kezdte. - Lehet, hogy nevetséges a szituáció, de akkor is muszáj beszélnem hozzád. Képzeld, gyerekem lesz - újságolta, s a kifejezésre elmosolyodott. Csak most fogta fel igazán. - Ma léptünk a negyedik hónapba, talán két hónapja jöhettem rá, de Charlie csak nemrég tudta meg. Féltem. De azt hiszem, most már elfogadtam. Annyira jó lenne, ha itt lennél, tudnád, mit kell mondani - szünetet hagyott. - Kíváncsi vagyok, lány vagy fiú lesz.
 - Ha fiú, nevezd el rólam - kuncogott fel hirtelen valaki a lány mögött. Anna ijedtében felpattant, és megpördült, látni akarta, ki az, aki félbeszakítja, s beleszól a "beszélgetésbe". Nem hitt a szemének, szíve kihagyott egy ütemet.
 - Jeffrey? - ráncolta a homlokát.
 - Szia, Húg - vigyorgott.
 - De... Hogy... Én... - dadogott.
 - Nem tudom, hogyan, de ne is kérdezd, úgy érzem, nem maradhatok sokáig. Annyira örülök, hogy látlak - Anna kinyújtotta karját, hogy megölelje bátyját, de keze átsiklott rajta. Szellem.
 - Hiányzol - szólalt meg egy idő után a lány, mikor nem tudta, mit mondjon, s hagyta, hogy legördüljön arcán egy könnycsepp. - Nagyon.
 - Te is - keserű mosoly jelent meg a fiú arcán. - Mesélj még valamit az életedről. Mármint azon kívül, hogy neked és Charlie-nak gyereke lesz. Nagyon örülök nektek! Bár kicsit furcsa, be kell, hogy valljam.
 - Nekem is, nyugi - mosolygott a lány, miután túltette magát azon, hogy nem érhet bátyjához. Örült, hogy legalább látja. - Charlie-val össze fogunk házasodni...
 - De, ugye nem csak a gyerek miatt?
 - Nem, dehogy is! Még azelőtt kérte meg a kezem, hogy megtudta volna, mi a helyzet - akaratlanul is hasára tette kezét.
 - Helyes, különben halálra kísérteném - viccelődött, de a lány nem nevetett. Nem tudott derülni bátyja halálán. Már két év telt el. Soha nem fog tudni nevetni, ha bátyja szóba kerül, s ezt Jeffrey is látta. Aztán hirtelen összerezzent, s ijedten körbenézett. - Mennem kell - mondta, s mosolyt erőltetett az arcára. - Biztos találkozunk még, Húg - vigyorgott. - Nem szabadulsz...
 - Nem is akarok - mosolyodott el a lány, s kinyújtotta a fiú felél a karját, holott tudta, csak átsiklana rajta a keze. De nem érte el, mert mire ujjait a fiú arcához emelte, addigra Jeffrey eltűnt. Egyik pillanatról a másikra. Már ott sem volt, s Annának olyan érzése támadt, mintha ez a beszélgetés, ez a röpke idő nem lett volna több furcsa látomásnál. De megtörtént! És erről összefacsarodott szíve és lelkében tátongó üresség biztosított.
  Nem tudta, mit tegyen most. Menjen tovább? Vagy maradjon itt? Esetleg hoppanáljon haza? Nem sokkal később, mikor már biztos volt, hogy Jeffrey nem fog visszajönni, tovább haladt a sírok között.

2. Mindenki fél valamitől

- Ejj, öcsi, tényleg előbb leszel apa, mint én – csapott Charlie vállára Bill hitetlenkedve, de közben vigyorgott.
  A két testvér a konyhában állt, Charlie éppen bebújt a hűtőbe, és vajsöröket halászott elő belőle, Bill pedig felbontotta őket, és poharakba öntötte. Az idősebb Weasley nem tudta elképzelni, hogy testvérének gyermeke születik, mindig úgy képzelte, hogy legidősebb lévén, ő élvez elsőbbséget mindenben. Előbb született, ment a Roxfortba, házasodott meg, és a gyereket is így gondolta. Persze nem versenynek fogta fel, egyszerűen csak felbomlott benne egy rendszer. De mindennél jobban örült születendő unokaöccsének, vagy unokahúgának.
 - Nem terveztem, bátyó, elhiheted – mosolygott Charlie a hűtőbe, és elővette az utolsó vajsört is, majd átnyújtotta testvérének.
 - És… Hogyan tudtad meg? – kérdezett rá óvatosan Bill, miután kinyitotta az utolsó italt is. Ismerte Annát, tudtam, hogy ő nem álmodott erről soha, a többi lánnyal ellentétben.

 - Na, látod, az érdekes volt – gondolt vissza Charlie mosolyogva, rátámaszkodott a hűtő ajtajára, s megdörzsölte arcát.
  Anna a napokban eléggé furcsán viselkedett, kerülte a fiút, a pillantását, és az ágyban sem bújt hozzá, hanem a szélére húzódott, alig szólalt meg. Charlie már azon kezdett agyalni, hogy mit ronthatott el, hogy barátnője így elhúzódik tőle. Ideges volt, amiért Anna ilyen távolságtartó és szótlan lett vele, szinte már alig beszélgettek. Úgy gondolta, hogy ő megadja a jeleket, hogy nem érti, mi történik köztük, és a lány majd elmondja, ha szeretné, egyszer aztán nem bírta tovább, és rákérdezett, hogy mi a baja.
 - Semmi – felelte halkan, kurtán a lány, és megpróbálta kikerülni a férfit, de amaz elkapta a karját, hogy ott tartsa.
  Könyörgött neki, esedezett, hogy mondja el, de ő csak hallgatott, szeme könnybe lábadt, míg nem egyszer csak Charlie mellkasához bújt, és zokogni kezdett, és azt mondta, hogy fél. Nagyon fél. Charlie azt hitte, valami óriási probléma van, esetleg valaki fenyegeti - de erre nem mert gondolni. Akkor mondta el neki, hogy apa lesz. Akkor tudta meg, hogy Anna kevés dologtól fél, de ettől nagyon. A terhességtől. Az egyik legnagyobb félelme. Akkor megígérte a lánynak, hogy mindig mellette lesz. Örökre.

 - De gondolom, örültél is – terült szét Bill arcán egy féloldalas mosoly.
 - Persze, de azért te sem éreznéd jól magad, ha Fleur a karjaidban sírna, mert gyereket vár tőled – vonta fel szemöldökét Charlie.
 - Ott a pont – ismerte el az idősebb férfi. – De, ha jól látom, már megbarátkozott a gondolattal.
 - Igen, meg aztán, itt vannak a vendégek, tartja magát – vont vállat Charlie. – De…
 - De mi? – lépett közelebb bátyja.
 - Még most is vannak olyan esték, hogy felébredek, és nincs mellettem. Egyszer például kint találtam a teraszon. Szakadt az eső, dörgött, villámlott. Próbáltam nem észrevenni, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy szeme könnyes volt. Sokkal csendesebb, nem olyan, mint régen. Ismered te is nagyon jól. Már nem olyan, mint, amilyennek ismerted.
 - Soha nem volt még terhes barátnőm, vagy feleségem, de azt én is tudom, hogy a terhességgel együtt jár a hangulatváltozás, öcskös – kuncogott Bill, kezét öccse vállára téve megveregette.
 - De…

 - Fiúk, mi tart eddig? – lépett be a konyhába Ginny. – Ne most lelkizzetek – ripakodott rájuk a vörös lány, s már el is tűnt.
 - Gyere – szólt halkan Bill öccsének, megfogta a tálcát, amin a poharak voltak, s elindult vissza a nappaliba.
Charlie némán követte bátyját. A nappaliban mindenki ült, és beszélgettek. Anna egy fotelben foglalt helyet. Charlie felemelte a derekánál fogva, leült, s az ölébe vette, mint egy kisgyereket. Tényleg csak a terhességgel együtt jár a hangulat? Vagy esetleg Anna nem akarja a gyereket? Vagy…
 Anna belekapaszkodott a férfi nyakába, fejét mellkasán pihentette, de tekintetével a vendégeket vizslatta. Charlie odahajolt kedvese nyakához, s mélyen beszippantotta az émelyítő illatot, majd megcsókolta ott. Anna kissé elhúzódott, majd a régi énjét felelevenítve kacéran, olyan „Hé, vendégek vannak!” pillantást vetett rá. Charlie megrázta a fejét, üzenve, hogy nem érdekli a dolog, s megcsókolta.
  Már sok ideje együtt voltak - majdnem három éve -, most mégis úgy érezte, ez az első csókjuk. Gyomra összezsugorodott, s ugrott egyet, lehelete megremegett, ahogy a lányt ölelő keze is.

  Estére is maradtak a vendégek, mindenki kapott egy szobát. Charlie még a nappaliban takarította el az ott maradt poharakat, visszatolta a bútorokat a helyükre, és az étkezőből kipakolt székeket is visszapakolta a helyükre.
  Halkan felosont az első emeleti szobájukba, becsukta maga mögött az ajtót. Mikor azonban megfordult, Anna nem volt az ágyban. Biztos még fürdik. Nem gombolta ki ingét, csak áthúzta fején, és ledobta az ágy mellé a szőnyegre. Mikor megfordult, a fürdőszoba ajtaját nyitva találta. Halkan, óvatosan odasomfordál, s megállt az ajtófélfának támaszkodva. Anna bent állt a tükör előtt. Földig érő fürdőköpenyt viselt, s a tükörben látszódott, hogy alvópólóját feltűrve vizsgálja hasát. Még mindig nem fogadta el a gondolatot.
  Odasétált a lány mögé, és átkarolta. Ujjaikat összefűzte, úgy pihentette a lány hasán kezüket, s a mozdulattól a lány megremegett egy pillanatra, a férfi behunyta szemét, s Anna fején pihentette, így ringtak jobbra-balra.
 - Minden rendben lesz – suttogta alig hallhatóan Charlie.
 - Félek – a lány is becsukta szemeit, s kedvese mellkasának dőlt.
 - Tudom – érkezett az egyszerű felelet. Kinyitotta szemeit, egyik kezével elengedte Anna kezét, megfordította, hogy szembe legyen vele, majd elkezdte kihúzni a fürdőből. Leült az ágyra, majd az ölébe húzta a lányt. Megcsókolta. - Ide figyelj – suttogta úgy, hogy a lány is alig hallotta. – Szeretlek! Hallod? Szeretlek. Mindennél, és mindenkinél jobban szeretlek, oké? Soha nem hagynám, hogy bajod essék, és nem akarom, hogy szomorú legyél. Semmiért. Inkább mosolyogj, olyan szép mosolyod van.
 - Oké – suttogta Anna könnyes szemmel, megsimította a férfi arcát, és megcsókolta.

1. A nagy titok

  A lány a konyhapultom ült, előtte pedig barátja, Charlie Weasley állt kacér mosollyal az arcán. A lány hátradöntötte a fejét a falnak, és elnevette magát, amikor a varázsló odahajolt a hasához és puszilgatni kezdte, majd pajkosan, óvatosan megcsípte.
 - Már megint azt csinálod - nevetett a boszorkány, és barátjára nézett, pontosabban vőlegényére, bár ez még titok volt.
 - Nem tudom kordában tartani magam, tudod jól - emelte fel fejét a fiatal lányra a férfi, és rávigyorodott.
  Könyökével a lány lába közt, a pulton támaszkodott, így felsőteste jóval lejjebb került, mint ahol lennie kellett volna magasságából adódóan, nyakát lejjebb eresztette, hogy barátnője hasával legyen egy vonalba. Tudta, hogy a boszorkány nem nagyon szereti ezt, de amióta megtudta, hogy gyereket vár tőle, nem tudta kordában tartani érzéseit, amiket volt, hogy ő maga sem értett. Egyszerűen nem tudta visszafogni magát, amikor azt érezte, most azonnal - minden ok nélkül - fel kell kapnia a lányt és meg kell pörgetnie. De volt egy olyan este is, mikor kiment a házból éjjel levegőzni, és látta, hogy szerelme kint ült a verandán, az egyik széken, és a vihart nézte - imádta a vihart -, majd egyszer csak azon kapta magát a férfi, hogy már nem az ajtófélfának támaszkodva mosolyog rajta, hanem a lány az ölében ül, ő pedig cirógatja, becézgeti a lány hasát. Tudta, ott van az ő picije is. Az ő vére. Soha nem helyezett nagy hangsúlyt a vér továbbadására, most mégis elöntötte a boldogság, amit az okozott, hogy lesz egy apróság az életében, akinek ő hozzájárult az létezéséhez, és az ő vére csordogál az ereiben.
  A lány csak ült, fejét ismét a falnak támasztotta, szemét behunyta. Az igazság az volt, hogy a férfivel ellentétben, ő először nem örült a babának, persze ezt semmi pénzért el nem árulta volna párjának, akivel madarat lehetett fogatni a hír hallatán. El sem tudta képzelni, hogy valaki van benne, egy másik test, aki benne növekszik. Mikor kislány volt folyton arról álmodozott, milyen is lesz a jövője. Hogy majd össze fog házasodni egy kedves fiatalemberrel, aki majdnem egykorú vele, aki szereti őt tiszta szívéből, és elfogadja, hogy nem akar biológiai gyereket, mert fontosabbnak, nemesebbnek tartja az örökbefogadást. Azonban ahogy cseperedett fel, elérte a tinikor végét, be kellett látnia, hogy elég kevés az esélye annak, hogy talál egy ilyen férfit, és rájött arra is, hogy csupán fél. Nagyon fél. A terhességtől, a szüléstől. Az egésztől retteg. Meg aztán belesétált az életébe Charlie Weasley, aki hat és fél évvel idősebb nála, hat testvér lévén pedig eléggé család centrikus fiú. Két hónapja tudja, hogy terhes, de csak nem rég barátkozott meg a gondolattal.
  Persze ezt Charlie is észrevette, de nem tette szóvá, hiszen belátta, hogy egy nőnek sokkal nagyobb kihívás a gyerekvárás, mivel magában hordja, táplálja, majd megszüli. Egy férfinak ez könnyebb bárhonnan is nézem - döntötte el a férfi. Felnézett a kismamára és melegen elmosolyodott, ahogy meglátta, milyen arccal ül ott előtte. Ez a pihenő arckifejezése volt, ilyenkor már csak egy hajszál választotta el az alvástól. Milyen aranyos, milyen apró, és milyen fiatal - gondolta a varázsló akaratlanul is. Kapcsolatuk elején nem volt biztos abban, hogy ez mennyire jó partnerének, mégis csak egy kislány volt hozzá képest.

  A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában találkoztak először, mikor az akkori legendás lények gondozása tanár felkérte, hogy egyik óráján meséljen a diákoknak a munkájáról, és a sárkányokról. Egy hatodéves, griffendéles osztálynak kellett beszámolót tartania. Ott állt köztük Ő is. Anna. Mindenki sebesen jegyzetelt, vagy itta a szavakat, amik elhagyták Charlie száját, ellenben a kis szőke firkálgatott valamit, és ez felkeltette az érdeklődését, vajon mi lehet érdekesebb annál jelenleg, amit ő mond, mert törekedett rá, hogy ne olyan sablonokat mondjon, mint például az, hogy mikor etetnek, vagy az általános dolgokat. Vitt bele egy kis izgalmat is. Nem kerülte el a figyelmét, hogy a szőkeség időről időre megáll, majd firkál tovább. Az óra végén odasétált hozzá, és megszólította.
 - Szabad megtudnom, mi volt érdekesebb nálam? - hangja nem árulkodott dühről vagy szemrehányásról. A kislány ráemelte barna szemeit, amik olyan sötétek voltak, hogy feketének is mondhatná őket.
 - Hasonlít? - grimaszolt szégyenlősen a diák és egy lapot nyújtott a varázslónak. Egy Magyar Mennydörgőt ábrázolt, de tökéletes pontossággal. Erről a sárkányról beszélt nagyon sokat. - Láttál már sárkányt? - tátotta el a száját Charlie, mire a lány megrázta a fejét.
 - Csak próbáltam követni, amit mondasz - vont vállat erősen gesztikulálva.
 - Tökéletes - suttogta a férfi teljesen elképedve.
 - A tied lehet - felelte egykedvűen Anna, majd felpattant és búcsút intve a még mindig döbbenet hatása alatt álló fiúnak elszökdécselt a kastély irányába. A férfi csak állt ott, és hol a távolodó alakra, hol a mesterműre nézett. Ezután még sokszor találkoztak. Először a rajzokról és a sárkányokról beszéltek, majd szép lassan feloldódtak.

 - Min agyalsz annyit? - mikor a férfi feleszmélt, látta, hogy Anna nagyra nyitott, gyönyörű szemekkel őt vizslatja kíváncsian. A lány kezét felemelve végigsimított vőlegénye arcán, mire az szemét behunyva belehajtotta fejét az apró kezekbe.
 - Nem érdekes - suttogta ismét a lányra nézve, és ezzel a mondattal egy időben kinyílt a bejárati ajtó, s egy eléggé nagy csapat tódult be rajta.
  Megjöttek a vendégek. Itt az egész Weasley-família. Mr. és Mrs. Weasley, Bill a feleségével, Fleur-rel, Percy, George, Ron a barátnőjével, Hermionéval, és Ginny a barátjával, Harry-vel. Mrs. Weasley rögtön a konyhába sietett, ahol ott találta a fiát, aki gyorsan lerántotta Anna pólóját, hogy eltakarja a lányt, aki gyorsan, pironkodva leugrott a pultról.
 - Bocsánat, kedveseim - somolygott az asszony, de látta, hogy egyáltalán nem sajnálja. - Talán korán érkeztünk?
 - Nem, anya, egyáltalán nem - mosolygott Charlie, és miután megpuszilta édesanyját, átkarolta kedvesét. - Menjünk a nappaliba.
  Azzal átsétáltak, és üdvözölték a vendégeket. Molly Weasley illedelmesen bemutatta Annának Harry-t, Ront, és Hermionét.
 - Ne fáradj, Molly, ismerem őket már - mosolygott a lány, bár kissé feszengett emiatt az ismeretség miatt. Elmesélte, hogy anno a kviddicscsapat kapitánya volt, így együtt játszott a szemüvegessel, aki miatt megismerte a másik kettőt, de azt nem említette, hogy Hermionéval barátokká is kovácsolódtak az alatt a pár év alatt annak ellenére, hogy volt köztük két év. Amikor beszéltek, teljesen őszintén mondtak el mindent a másiknak, bár nem találkoztak gyakran, csak hetente maximum négyszer.
 - Oh, értem – illetődött meg az asszony. – Na, de meséljetek valami jót, mi van veletek, gyerekek?
 - Hát – kezdte Anna, aki felnézett kedvesére. Charlie átkarolva menyasszonyát, annak hasára tette nagy tenyerét, fejét pedig a lány fejére. – A helyzet az, hogy nemsokára…

 - Megkértem Anna kezét – hadarta egy szuszra közbevágva a lány mondandójába. Kezét a magasba emelte, amolyan „megadom magam” stílusban, számított Anna reakciójára. A lány megfordult, és mellkason vágta. – Bocs, édesem, de nem bírtam ki – nevetett a férfi, és megcsókolta menyasszonyát. Eközben Mrs. Weasley kitárt karokkal elindult feléjük, majd szoros ölelésbe zárta őket. Az ő példáját követte Arthur Weasley, a többiek viszont csak nevettek, és tapsoltak. Charlie ismét átkarolta a lányt, és szólásra nyitotta a száját, huncut vigyor terült szét az arcán, kezét megint Anna hasára tette, ami Bill figyelmét sem kerülte el.
 Ugyanarra a csintalan mosolyra húzta a száját. Ő már tudta.
 - Mondtam, hogy nekem hamarabb lesz – vigyorgott Charlie, szavait Billnek címezte.
 - Győztél, haver – sétált oda Bill, és kezet rázott fivérével, majd arcon puszilta a szőkeséget. – Gratulálok, Törpilla.
 - Köszi – somolygott.
 - Valaki elárulná, mi folyik itt? – lépett oda Ron, de a többiek is kérdőn figyeltek.
 - Nagybáty leszel, Ron – nevetett Bill. – Az van itt!
  Így derült hát ki, hogy Anna gyereket vár a sárkányos Weasely-től. Az első döbbenetet felváltotta az óriási öröm. Mikor azonban Hermione ment oda hozzá, ő fejével intett, hogy jöjjön vele. A konyhában megálltak, Anna a lány felé fordult, és nekiszegezte.
 - Mondjad – fonta karba a kezét kissé türelmetlenül.
 - Mit? – értetlenkedett Hermione.
 - Láttam, hogy valamit mondanál, de nem akarsz megbántani. Mondd!
 - Hát jó – sóhajtott, és belekezdett. – Tudod, kicsit furcsa titeket együtt látni. Hiszen veled jártam Roxfortba, ha nem is egy évfolyamba, de egyszerre voltunk ott, és, hát… Furcsa. De nem ellenzem, nehogy azt hidd, csak… Furcsa. Nem tudok jobb szót, megbocsáss, de nem tudok.
 - Megértem – enyhült meg a nő. – Az elején nekem is furcsa volt, hidd el.

Üdvözlök mindenkit!

  Ez a blog egy Harry Potter fanfictionnek ad otthont mindaddig, míg vannak olyanok, akik úgy gondolják, megéri nyomon követni Charles (Charlie) Weasley életét.

  Leszögezném, hogy minden könyvet/filmet figyelembe vettem, ennek ellenére lehetnek apró eltérések, hála Anna-Christina Krasavának, másik főszereplőnknek, aki a saját képzeletem szüleménye.

  Emellett természetesen minden jog J. K. Rowlingé, aki megalkotta a Harry Potter-világot, köszönjük neki.

 Ha olvasol, kérlek, hagyj nyomot magad után, hogy tudjam, érdemes-e folytatnom, s ha kedved tartja, iratkozz fel.

Merlin legyen veled!